csütörtök, január 30, 2025
11.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb korrupciós botrány Karácsony környezetében

A Nemzeti Nyomozó Iroda négy gyanúsítottat hallgatott ki a fővárosi ingatlanbotrány ügyében. A nyomozás szerint egy XI. kerületi telek eladásából 520 millió forintot akartak visszajuttatni Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesnek. Az ügyben felmerült Karácsony Gergely jogi főtanácsadója, Tordai Csaba neve is, míg a 99 Mozgalom pénzügyeit intéző Perjés Gábor már megbukott.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

„Tudja főpolgármester úr, amelyről a pénteken nyilvánosságra került hangfelvételen beszélnek, és amelyet 5,2 milliárd forintért árult a senki által nem ismert Berki Zsolt! Amelyből a 10 százalékos jutalékos rendszer alapján, 520 millió forintot, azaz ötszázhúszmilliót juttattak volna vissza Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesnek!”

– ezt írta Facebook-oldalára 2021 őszén Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos, fideszes országgyűlési képviselő azután, hogy megtette a feljelentését a főváros egyik zavaros ingatlanügye kapcsán.

Ez az ingatlanpanama nem más, mint a XI. kerületi, Rimaszombati út 2–4. címen található telek eladásának esete. A terület a Budaörsi út és a Koszorúslány utca között terül el, nagysága 29 560 négyzetméter. A bemutató anyag szerint a Budapesten kiemelt kereskedelmi környezetben – a Budapest One irodaház szomszédjában, a Kelenföldi pályaudvartól és az Etele Plázától pár percre, több hiper- és szupermarket, valamint logisztikai telepek közelében az M1–M7 bevezetőjénél – kifejezetten kuriózumnak számít egy ilyen méretű telek.

Kiss Ambrus – korábbi főpolgármester-helyettes, jelenlegi főigazgató – ugyanakkor tagadta, hogy ismerné azokat az embereket, akik azt állították róla, hogy korrupciós pénzt akarnak neki juttatni.

Budai egyébként több ingatlanpanama ügyében is tett feljelentést, ezekről cikksorozatunk további darabjaiban még lesz szó.

„Jutalékos rendszer“ a fővárosban

De vissza az újbudai telekbizniszhez: az eset hézagmentesen illeszkedik a jól körülhatárolható kör által működtetett, fővárosi „jutalékos”, valójában korrupciós rendszerbe.

A Városháza eladási kísérletével kezdődő, több budapesti ingatlant is érintő botrányról az Anonymous-álarcos alak hozott nyilvánosságra hangfelvételeket, amelyek egyikén Bajnai Gordon hangja is hallható. A volt miniszterelnök szerepe azért is különösen érdekes, mert a sajtóhírek szerint ő segíthet Karácsonyéknak a legújabb ingatlanügyletükben. Ismert, a csődközeli helyzetben lévő önkormányzat szeretné megvenni a nemzetközi befektetők elől Rákosrendező százhektáros területét. Az a jelek szerint nem zavar senkit a budapesti baloldalon, hogy évek óta árnyékot vet rájuk a súlyos ingatlanpanama-botrány.

A rendőrség nyomoz, gyanúsítottak is vannak

A több szálon futó ügyben egyébként a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz, a hatóság eddig már négy gyanúsítottat kihallgatott befolyás vásárlása és befolyással üzérkedés gyanújával. Egyikük az a Berki Zsolt, aki a korrupciós botrány kulcsfigurájának tekinthető. Az ő nevét megemlítette feljelentésében Budai Gyula is. Gyanúsított még az ügyben Berki Zsolt testvére, a kiváló baloldali kapcsolatokkal rendelkező Berki József is. A nyomozást megkönnyíthette, hogy Berki Zsolt szerepel a hangfelvételeken.

Karácsony másik fontos emberének neve is felmerült

A rögzített beszélgetésekben egyébként arról is esett szó, hogy a főpolgármester jogi főtanácsadójának, Tordai Csabának fontos szerepe van a rendszerben, hiszen minden egyes szerződés, ingatlanügylet a keze alatt megy át, „ő láttamozza” azokat, ugyanakkor „nem pénzezik”. Ám, ahogy arra cikksorozatunk előző részében is kitértünk, utóbbinak ellentmondhat, hogy egy másik bűnügyben, a Karácsony fémjelezte 99 Mozgalom félmilliárdos kampányfinanszírozási botránya miatt kétszer is volt házkutatás az ügyvédi irodájában. Az egyik kutatás során ráadásul a hatóság értesülésünk szerint okirathamisítás gyanúját erősítő bizonyítékokat foglalt le.

Karácsony harmadik bizalmasa már meg is bukott

Ez az az ügy, amelybe Karácsony harmadik fontos embere, a 99 Mozgalom pénzügyeit intéző Perjés Gábor bele is bukott. Róla derült ki, hogy vélhetően külföldről érkező, félmilliárd forintnyi összeget fizetett be több részletben a szervezet számlájára, döntően euróban és angol fontban. Perjést mindezzel összefüggésben meggyanúsította a nyomozó hatóság.

Karácsony csődköltségvetése átmehet a Tisza Párt támogatásával

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Lezuhant egy repülő Washington felett, minden utas életét vesztette

Lezuhant egy utasszállító repülő Washingtonban, miután összeütközött egy katonai...

Illegálisan végeztek “nemátalakitó” műtéteket kiskunhalason

Két kiskunhalasi orvos illegálisan végzett "nemátalakító" (pontosabban nemiszerv csonkító)...

“Bárkivel előfordulhat, hogy elítélik” – Egy Vármegyés Lány interjúja Szabó Kevin magánnyomozóval

Mivel foglalkozik egy magánnyomozó? Hogyan válhat valaki azzá? Milyen...

Videó: Így lőnek le egy palesztin gyermeket Ciszjordániában

Tulkarem városában készült az alábbi sokkoló felvétel, amin egy...

Vörös festékkel öntötték le a zsidó terrorista Szenes Hanna falfestményét

Mint ismeretes, Szenes Hanna Izrael és nem pedig Magyarország...

Kategóriák

Lezuhant egy repülő Washington felett, minden utas életét vesztette

Lezuhant egy utasszállító repülő Washingtonban, miután összeütközött egy katonai...

Illegálisan végeztek “nemátalakitó” műtéteket kiskunhalason

Két kiskunhalasi orvos illegálisan végzett "nemátalakító" (pontosabban nemiszerv csonkító)...

“Bárkivel előfordulhat, hogy elítélik” – Egy Vármegyés Lány interjúja Szabó Kevin magánnyomozóval

Mivel foglalkozik egy magánnyomozó? Hogyan válhat valaki azzá? Milyen...

Videó: Így lőnek le egy palesztin gyermeket Ciszjordániában

Tulkarem városában készült az alábbi sokkoló felvétel, amin egy...

Vörös festékkel öntötték le a zsidó terrorista Szenes Hanna falfestményét

Mint ismeretes, Szenes Hanna Izrael és nem pedig Magyarország...

Európa azon töpreng, hogyan küldjön csapatokat Ukrajnába pénz helyett

Az EU egyre nyíltabban áll bele Oroszországba, már nem...

Egymásnak estek a kutyák és a tiszások

A Fővárosi Közgyűlésben az üléséről látványosan kivonuló Tisza Párt...

Demonstrálni fognak a bírók

Február 22-én taláros demonstrációt tartanak a magyar bírók Budapesten,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55