kedd, január 28, 2025
8.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ilyen lesz a muszlim Vatikán Tiranában (videóval)

Albánia szuverén muszlim miniállamot hoz létre Tiranában a bektási rend követői számára a vallási tolerancia megőrzése és előmozdítása érdekében – jelentette be szombaton Edi Rama miniszterelnök az albán fővárosban. A szúfi rend központjának létrehozásáról már szeptemberben beszámoltunk. Most viszont a tervek valósággá válnak: a Vatikán mintájára épül meg a misztikus iszlám irányzat vallási központja. De kik azok a szúfik?!

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A szúfik enklávéja a világ egyik legkisebb állama lenne, amely saját közigazgatással rendelkezik, de nem lenne adórendszere és rendőrsége, valamint nem kérdőjelezné meg Albánia szuverenitását felette” – jelentette ki Rama. Ennek alapján inkább egy spirituális központ lenne, aminek lényege nem feltétlenül a fizikai államiság, sokkal inkább az, hogy a világi hatalomtól (részben) elkülönüljön.

„A bektásik történelme már önmagában jelentős okot ad arra, hogy a Bektasi Világközpont szent székhelye a Vatikánhoz hasonló státuszt kapjon” – mondta Rama azon az ünnepségen, amelyet e székhely Törökországból Albániába való költözésének 95. évfordulója alkalmából rendeztek meg.

Az állam létrejöttének pontos idejéről nem árult el részleteket, mivel a tervezet a parlament jóváhagyására jár.

A bektási rend történelme

A bektási rend gyökerei egészen a 13. századig, az Oszmán Birodalomig nyúlnak vissza. A Török Köztársaság 1923-as megalapítása után Kemal Atatürk államalapító és első elnök számos vallási intézményt betiltott, és a bektási muszlimok Albániába települtek át, ahol hamar a politikai életben is szerepet vállaltak.

A bektási rend tagja volt Ismail Qemali, az albán nemzeti mozgalom kiemelkedő alakja is, aki 1912-ben kikiáltotta Albánia függetlenségét.

Rama tavaly jelentette be a külön állam létrehozásának tervét, ami spirituális központkánt szolgálhat a Koszovóban, Észak-Macedóniában és Albániában szétszóródott bektási muszlimok számára. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint Albánia lakosságának mintegy 10 százaléka bektási muszlim.

A szúfi rendek az iszlámon belül a leginkább ezoterikusnak számító irányzatok, melyeket az átlag ember a “keringő dervisekkel” azonosít. Egyik fontos imádkozási formájuk, az úgynevezett “zikr”, ami rendenként eltérő (alapvetően ülő formája van),  de meditatív, légzőimának is tekinthető.

A szúfi rendek tagjai és nagymesterei nagy tekintélynek örvendenek az egész iszlám világban.

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Albániában jönne létre a “szúfi Vatikán”

Legfrissebb

Ajvé! Trump felfüggesztette a hazai balos médiumok támogatását is

Trump politikai szerepvállalása inkább negatív mint pozitív, mivel a...

Skót pedofilhálózat 7 tagját ítélték el Glasgow-ban

Egy skót pedofilhálózat 7 tagját ítélték börtönbüntetésre, valószínűleg életük...

Világháborús princípiumzavar: Putyin szerint Oroszország a totális gonoszt győzte le

Auschwitz-Birkenau szovjetek általi elfoglalásának nyolcvanadik évfordulójának alkalmából mondott beszédet...

Áldozatkultusz helyett hőskultuszt! – Hirdette a HVIM a balassagyarmati túráján

Január utolsó hétvégéjén, immáron 15. alkalommal rendezte meg a...

“Ami két éve megtörtént, nem fordulhat elő többé” – Felkészült a rendőrség a kitörés biztosítására

„Nincs helye az erőszaknak Budapest utcáin” címmel tartja közös...

Kategóriák

Ajvé! Trump felfüggesztette a hazai balos médiumok támogatását is

Trump politikai szerepvállalása inkább negatív mint pozitív, mivel a...

Skót pedofilhálózat 7 tagját ítélték el Glasgow-ban

Egy skót pedofilhálózat 7 tagját ítélték börtönbüntetésre, valószínűleg életük...

Világháborús princípiumzavar: Putyin szerint Oroszország a totális gonoszt győzte le

Auschwitz-Birkenau szovjetek általi elfoglalásának nyolcvanadik évfordulójának alkalmából mondott beszédet...

Áldozatkultusz helyett hőskultuszt! – Hirdette a HVIM a balassagyarmati túráján

Január utolsó hétvégéjén, immáron 15. alkalommal rendezte meg a...

LMBTQP-propaganda könyveket tiltott be a mianmari kormány

Újabb ország állt ki a normalitás mellett, a keleti...

Egy svájci LMBTQP aktivista folyamatban lévő pedofil ügyei ellenére családsegítő praxist nyitott

Egy svájci pedofil LMBTQP-aktivista titokban új „családsegítői” praxist indított,...

Nem akarták, hogy homoszexuális tanítsa a gyereküket, rájuk zúdult egy ország haragja

Elképesztő ügyről érkezett hír Máltáról, ahol úgy látszik, hogy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55