2025 január 22-én hivatalosan is leváltották a kecskeméti Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnokát. A parancsnoki beosztás átadás-átvételi ünnepsége azonban szimbolikus volt és nem illeszkedik bele abba a PR-sorozatba, amit szeretnének magukról mutatni a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztályán.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Gróf Gergely ezredest két év után Könczöl Ferenc ezredes váltja, aki korábban a légvédelmi rakéta fegyvernem területén volt szolgálatban. Ez már magában sem jó jel, ha az új parancsnokot nem a repülősök közül választják, hanem egy “külsőst” neveznek ki. De maga a ceremónia is hagyott maga után kivetni valót.
A borzasztó összkép
Egyrészről, senkin nem látni honvédségi díszegyenruhát. Ez már magában egyfajta kulturálatlanságot mutat, hiszen a gyakorló a harctéri körülményekre való, az ünnepélyes alkalmakon pedig a díszegyenruha viselése lenne az elvárt. Az pedig teljesen indokolatlan és komikus összhatást vált ki, hogy egyeseken egyszerre látható a repülőruha és a harcászati felszerelés. Azonkívül, hogy röhejesen néz ki, még teljesen felesleges a rohamsisak és a lövedékálló mellény viselése egy vadászgép pilótájának. Ráadásul míg egyeseken az újabb, kevlár sisak látható, addig sokan még mindig a néphadsereges időkből megmaradt acél rohamsisakot hordják, ami csak fokozza az összképről alkotott lesújtó véleményünket: mi ez az egész?! Ezen pedig az alakiasság alacsony színvonala sem segít. A díszlépést elnézve néha olyan érzése támad az embernek, mintha alsó tagozatos kiscserkészeket nézne.
Gróf Gergely beszéde
Gróf Gergely ezredes a leköszönő beszédében rámutatott arra, hogy mekkora gondok vannak a Honvédségen belül. Beszélt az ő kinevezésének kaotikusságáról is, hiszen a hivatalos beiktatása után két nappal értesült arról, hogy ő az új parancsnok. Mindezt egy e-mail keretében tudatták vele és az aktuális parancsnokkal, és nem is hivatalos levélben vagy szóban, ahogy az elvárt lett volna.
„Ekkor vettem észre, hogy pár perccel korábban befutott egy levél, amelyben az akkori elöljáró tudatta velem, hogy február elseje óta már én vagyok a bázis parancsnok. Magyarul már két napja kinevezésre kerültem, de ezt a rendszer elfelejtette szóban közölni velem, így mentve a menthetőt elküldték e-mailben. Még egy telefonhívás sem érkezett. Történt mindez akkor, amikor a borítékosztogatások idejét éltük és így tudatták a katonákkal, ha változás lesz. Gyorsan telefont ragadtam, mivel tudtam, hogy az akkori bázis parancsnok úr, Ugrik dandártábornok úr még bent van és felhívtam, hogy nézzen már a leveleire, én pedig szaladok át hozzá rögtön. Nagyjából vele is egyidőben közölték, hogy két napja már nem ő a parancsnok. Emlékszem, csak ültem az irodájában – ami már az én irodám volt, ami már Könczöl ezredes úr irodája – és próbáltuk emészteni, hogy akkor most mi is van. Egyikünk részéről sem volt egy felemelő érzés, ott abban a pillanatban. Ami azután következett, az is felért egy stand up komédiával, mert hivatalosan kifelé ezt nem lehetett még megszellőztetni, se média, se újság, se átadás-átvétel és a parancsnokváltás ünnepélyes ceremóniája is csak hetekkel később következhetett”
– idézte fel a két évvel ezelőtti történéseket Gróf Gergely.
Szerinte a változásokra illik a katonai berkekben gyakran használt mondás, hogy „sietünk, hogy várhassunk, és várunk, hogy siethessünk”.
„Szerencsére már a mostani parancsnokváltás mindenki már előre értesült, ami várható, volt idő felkészülni az eseményre” – mondta, majd hozzátette: habár Könczöl Ferenc ezredes már két hete regnáló parancsnok, de csak most értek az átadási folyamat végére.
„Azért is a változások korát éljük, mint mindig, mert két év alatt két vezérkari főnök és harmadik légierő parancsnok vagy a légierő vezetéséért felelős elöljáró jutott. Egyben történelmi pillanat is a mai, mert a repülődandár vezető pozíciójában először köszönthetünk egy olyan elöljárót, akinek az elsődleges szakmája nem a repülés. Viszont mostantól, ha szeretné, ha nem, az lesz” – folytatta beszédét Gróf Gergely elköszönő parancsnok.
Szavaiból jól kivehetőek a Magyar Honvédség belső gyengeségei és, hogy nem sikerült levetkőzni a Néphadsereg korából megmaradt szerencsétlenkedéseket. Talán pont azért váltották le, mert kritizálta a rendszer hibáit.
(KecsUP nyomán Szent Korona Rádió)