vasárnap, március 22, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lukasenka több kegyelmet osztott ki, mint Sulyok Tamás

Aljakszandr Lukasenka 23 „szélsőségességért elítélt” politikai fogolynak adott kegyelmet. Ez pontosan 23-mal több, mint amit Sulyok Tamás, köztársasági elnök adott a 2024-es évben.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A közlemény szerint valamennyi érintett kegyelmi kérvényt írt alá, elismerték bűnösségüket és megbánták tettüket. Szabadon bocsátásuk után a belügyminisztérium „ellenőrzi jogkövető magatartásukat”.

Az elnöki kegyelemben három nő és húsz férfi részesült, közülük 13-an 50 év fölöttiek, 14-en krónikus betegségben szenvednek és 12-nek gyereke van.

A közlemény szerint „a döntést a humanizmus elvei alapján hozták meg, a kegyelemben részesülteknek lehetőségük van visszatérni a normális életbe”

Fehéroroszországban január 26-án tartanak elnökválasztást, amelyen Aljakszandr Lukasenka újra indul. A Fehéroroszországban harminc éve hatalmon lévő Lukasenka az utóbbi hónapokban több alkalommal kegyelmezett meg a hatalom legitimitását megkérdőjelező fogvatartottaknak: augusztusban 30-an, szeptemberben 67-en, novemberben 63-an, decemberben pedig 29-en nyerték vissza szabadságukat.

Az országban politikai okokból bebörtönzött politikusok, újságírók és emberi jogi aktivisták számát a Vjaszna (Tavasz) fehérorosz emberi jogi szervezet mintegy 1300-ra teszi.

Sulyok Tamás nem kegyelmez: Senkinek nem járt az elnöki kegyelem

(Híradó.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Görögország is kiszolgáltatja a gyerekeket a deviánsoknak, mostantól azonos neműek is örökbefogadhatnak

Mielőtt bárki fellélegezne, hogy a tárgyalt ország nem a...

Az USA tengerészgyalogos egységeket küld Irán felé

Több tengerészgyalogos expedíciós egységet küldött az USA a Hormuzi-szoroshoz,...

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Kategóriák

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55