péntek, október 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Pilisen elkezdték felszámolni a helyiek életét megkeserítő román cigányokat

“A mögöttem elhelyezkedő Kávai úti ingatlan, amelynél decemberben idegenrendészeti akciót tartottunk, amikor is nyolc romániai idegent vont a hatóság intézkedés alá, napjainkra teljesen kiürült.” – írta László Attila Pilis polgármestere Facebook oldalán.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Ennek oka, hogy a decemberi idegenrendészeti ellenőrzés alkalmával a helyszínen tartózkodó egyik román állampolgár elmondása szerint 150 ezer forintot fizetett a lakhatásért havonta egy – általa Pista bácsiként ismert – tulajdonosnak. A „bérlő” pedig sem bérleti szerződéssel, sem a befizetést igazoló bizonylattal nem rendelkezett.

A másik decemberben ellenőrzés alá vont helyszínen, az általános iskola és a Penny market mögötti részen harmincnégy román állampolgár lett intézkedés alá vonva, ahol ketten is azt állították, hogy egy bizonyos Karcsi bácsinak fizetnek lakbért. Ők viszont sem a bérlői jogviszonyt igazoló bérbeadási szerződéssel, sem egyéb bizonylattal nem rendelkeztek, elmondásuk szerint ilyet soha nem írtak alá. Ez ügyben szintén hatósági eljárást kezdeményeztek a „bérbeadóval” szemben is.

“Az esetekhez kapcsolódik, hogy az általam nemzetpolitikai ügyként kezelt, Romániából Pilisre érkező, és itt tartózkodó idegen invázió a lakossági visszajelzések és a személyes tapasztalataim alapján is megállt, illetve látványosan a visszájára fordult” – írja László Attila. Rámutatva: 2024. szeptemberben Pilisen tartózkodó minimum 8-900 főnyi “romániai gáborok” akkori létszáma ez év januárjára lényegesen csökkent.

A polgármester tapasztalatai szerint ezen “ideköltözött kolóniák” egyike sem tiszteli a magyar törvényeket, polgármesterré válása után azonban az ő “törvényenkívüliségük” is véget ért, s megkezdődött a rend helyreállítása.

A pilisieknek címezve László Attila megígérte, hogy az idegenrendészeti- és más hatóságokkal történő akciókat ebben az évben is folytatni fogják, egészen addig, ameddig a jogsértő tevékenységek teljes felszámolásra nem kerülnek.

“A továbbiakban pedig a lehető legnagyobb szigorral és következetességgel fogok fellépni azokkal a személyekkel szemben is, akik az egyéni meggazdagodásuk, jólétük biztosítását éveken keresztül abban látták, hogy idegen inváziót szabadítanak rá városunkra. Ezáltal vált sok törvénytisztelő pilisi lakos számára élhetetlenné a település, amely következtében kényszerűségből vagy elhagyták szeretet otthonukat, vagy pedig sorsukba beletörődve bezárkózva élték a mindennapjaikat” – tette hozzá. Majd leszögezte: mint számtalan más ügyben, ebben sem ismerek lehetetlent, így 2025-ben minden törvényes eszközzel azon fogok dolgozni, hogy városunkat visszaadjam jogos tulajdonosának, a törvénytisztelő és jogkövető pilisi lakosságnak! A törvények és jogszabályok mindenkire vonatkoznak!

László Attila vétójogot kért Pilis számára a romániai cigány migráció miatt

( László Attila nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

“1956-ban lángra kapott a Magyar Ellenállás” – Esztergomban is megemlékezett a HVIM (videóval)

1956 hőseiről szerte az országban megemlékeztek a hazafiak október...

Japán első női minisztere “deportálásügyi minisztériumot” állít fel a migránsok ellen

Sikerült a feministáknak megszavazni Japánban is a női kvótát....

Berlini drag queen-t állítottak elő gyermekpornográfia vádjával

Milyen meglepő, hogy megint egy LMBTQP személyről, egy drag...

Donald Trump rászólt Netanjahura, hogy ne merje annektálni Ciszjordániát

Hoppá! Amerika most bekeményít Izraellel szemben? Már Trumpnak is...

Kategóriák

“1956-ban lángra kapott a Magyar Ellenállás” – Esztergomban is megemlékezett a HVIM (videóval)

1956 hőseiről szerte az országban megemlékeztek a hazafiak október...

Japán első női minisztere “deportálásügyi minisztériumot” állít fel a migránsok ellen

Sikerült a feministáknak megszavazni Japánban is a női kvótát....

Berlini drag queen-t állítottak elő gyermekpornográfia vádjával

Milyen meglepő, hogy megint egy LMBTQP személyről, egy drag...

Donald Trump rászólt Netanjahura, hogy ne merje annektálni Ciszjordániát

Hoppá! Amerika most bekeményít Izraellel szemben? Már Trumpnak is...

Barcsa-Turner Gábor: Vérben és könnygázfelhőben született a nemzeti radikalizmus

"A pesti srácok példájából tanulva vállalnunk kell a túlerővel...

Menesztette a nemzetbiztonsági tanácsadóját Benjamin Netanjahu

Kedd éjjel Benjamin Netanjahu váratlanul felmentette Tzachi Hanegbit az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55