szombat, február 7, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ilyen lesz a sorkatonaság Szerbiában

Életbe lépett a sorkatonaság Szerbiában, már szeptemberben kaszárnyába küldik az első sorozottakat.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Bratislav Gasic, szerb védelmi miniszter elmondta, hogy a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetésének ötlete Aleksandar Vucic szerb elnöktől és a szerb hadsereg vezérkarából származik. Célja, hogy alkalmazkodni tudjanak a jelenlegi biztonsági kihívásokhoz, nemcsak regionálisan, hanem világviszonylatban is – írja a Magyar Nemzet.

Déli szomszédunkban még 2011-ben döntöttek a kötelező katonai szolgálat szüneteltetéséről, Belgrád szerint emiatt a tartalékos állomány elöregedett és fenntarthatatlanná vált.

A hadsereg gerincét továbbra is a professzionális haderő adja majd, de szükség esetén kiegészítik őket olyan kiképzett tartalékosokkal, akik képesek ellátni a feladatokat.

Gasic arra számít, hogy a parlament március és május között fogadja el a törvényt, jelenleg pedig a törvénytervezet előkészítése zajlik, amely tisztázni fogja a részleteket.

A nőknél önkéntes alapú marad továbbra is a szolgálat

A védelmi minisztérium és a szerb hadsereg azon dolgozik, hogy megteremtse a szolgáltatáshoz szükséges feltételeket. Ennek keretében korszerűsítik a katonai kórházakat, kaszárnyákat és más szükséges létesítményeket. A hatvannapos kiképzés után a katonák további 15 napos gyakorlatra mennek, ahol bemutathatják, mit tanultak.

A sorkatonaság Szerbiában a férfiaknál 18 és 30 éves kor között lesz kötelező, időtartama 75 nap, amelyből hatvan nap a kiképzés, 15 nap a gyakorlati időszak.

A nőknél önkéntes alapon történik a katonai szolgálat, azok jelentkezhetnek, akik szeretnének csatlakozni a szerb hadsereghez. Külön feltételeket biztosítanak számukra, és a következő kilenc hónap során dolgoznak a megoldásokon.

Akik pszichológiai vagy fizikai állapotuk miatt nem alkalmasak, nem lesznek kötelezhetők szolgálatra. A lelkiismereti kifogást emelők számára alternatív szolgálatot biztosítanak a védelmi minisztérium rendszerében. A volt katonai központok újbóli beüzemelése is folyamatban van, ami gazdasági fejlődést hozhat az érintett településeknek – véli a szerb vezetés.

Horvátországban 3 hónapos sorkatonaságot vezettek be, Szerbiában megfontolják a 4 hónapot

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Digitális diktatúra: 2026-ban már bizonyítványt sem kapnak a diákok

Az AI tanár után jöhet a digitális bizonyítvány. Ez...

Senki nem akarja a cigányokat pesztrálni – Rengetegen hagyták el a gyermekvédelmet

Nem akar már szinte senki a gyermekvédelemben dolgozni. Úgy...

Hiába próbálta eltussolni, Trump is részese volt az Epstein féle zsidó-pedofil hálózatnak

Noha Donald Trump körömszakadtáig ellenezte és akadályozta azoknak az iratoknak a...

Digitális függőség: Elvették a telefonjukat, kiugrott a három tizenéves lány a kilencedikről

A digitális függőség, ezzel együtt a különböző mániák súlyos...

Csak a szokásos: cigányok támadtak egy emberre az Örs Vezér terén

A HÉV végállomáson tobzódó cigányok támadtak rá egy emberre...

Kategóriák

Újabb fogolycsere a láthatáron Kijev és Moszkva között

Az Egyesült Államok segítségével, Abu-Dzabiban megkötött fogolycsere során 314...

Meglőtték Vlagyimir Alekszejev tábornokot Moszkvában

Péntek reggel merényletet követtek el Vlagyimir Alekszejev ellen Moszkvában....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55