vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

UNICEF: majdnem minden ötödik gyermek háborús övezetben él

Rekordszámú, több mint 470 millió gyermek él válságövezetben az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) jelentése szerint. A szervezet hangsúlyozza, hogy 78 éves fennállása alatt a 2024-es év minden tekintetben egyike volt a legrosszabb éveknek a válságövezetben élő gyermekek számára.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A világon élő gyermekek 19 százaléka, vagyis 470 millió gyermek él válságövezetben, további 47 millióan pedig arra kényszerültek, hogy elhagyják otthonukat – derül ki az UNICEF legfrissebb, pénteken kiadott jelentéséből.

A szervezet a Global Peace Indexre hivatkozva kiemelte, hogy a második világháború óta soha nem volt ennyi konfliktus a világban, mint most például Ukrajnában, a Gázai övezetben, Mianmarban, Haitin és Szudánban. Ennek eredményeképpen emelkedett a kilencvenes években mért 10 százalékról a mostani 19 százalékra a konfliktuszónákban élő gyermekek aránya.

2024 szinte minden tekintetben egyike volt a legrosszabb éveknek a válságövezetben élő gyermekek számára az UNICEF 78 éves fennállása óta

– jelentette ki Catherine Russell, a szervezet ügyvezető igazgatója az MTI szerint.

Az UNICEF igazgatója kiemelte, hogy harcok sújtotta térségekben élő gyermekek az egészségügyi szolgáltatások, például oltások hiányával kell szembenézniük, miközben sokan halnak vagy megsebesülnek meg a harcokban, a lányokat pedig szexuális erőszak is gyakran éri. Utóbbival kapcsolatban a jelentés kiemeli Haitit, ahol 1000 százalékkal nőtt a gyermekek ellen elkövetett, bejelentett szexuális erőszakos cselekmények száma.

Becslések szerint emellett több mint 52 millió, válságövezetben élő gyermek volt kénytelen kimaradni az iskolából. Az infrastruktúra tönkretétele és az iskolák környékén uralkodó ingatag biztonsági helyzet pedig csak rontott az állapotokon. A konfliktuszónákban élő gyermekek mentális állapota is rossz a szeretteik elvesztése, az erőszaknak való kitettség és otthonaik megsemmisülése miatt.

Nem szabad hagyni, hogy egy teljes generáció váljon az ellenőrizetlenné váló konfliktusok járulékos áldozatává

– hangsúlyozta Catherine Russell.

2024 a legrosszabb év a gyermekek számára minden tekintetben

Nem csak az iskolából kimaradás, a gyermekek mentális állapotának romlása és a kritikus egészségügyi helyzet a legrosszabb a háborús zónákban a gyermekekre nézve. Ugyanis az UNRWA jelentései szerint Gázában óránként megöl egy gyermeket Izrael!

Az egészségügy összeomlásának végzetes következményeit jelenleg a gázaiak tapasztalják meg a legerőteljesebben. Ugyanis az izraeli, sokszor kórházakat ért bombázások miatt decemberben az utolsó intenzív osztály is leállt.

Gázában több mint 1000 gyermeknek amputálták a végtagjait az UNICEF szerint

Elképesztő adatok a nemi erőszakról: 370 millió lányt és legalább 240 millió fiút ért szexuális bántalmazás

Izrael háborújának valódi arca: újszülöttek hűltek ki a menekülttáborban

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Irán együttműködne a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel

Abbász Aragcsi külügyminiszter szombaton közölte, Irán azt tervezi, hogy...

Brazíliáig menekült a DK deviáns pártigazgatója hogy házasságot kössön

A DK deviáns pártigazgatója épp azzal dicsekszik, hogy ő...

A német külügyminiszter a terrorista Maja Trux mellé állt

Johann Wadephul, Németország külügyminisztere jövő héten tárgyalni akar a...

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

HVIM: A románok budapesti provokációjával is szembeszállunk

Mihai Tirnoveanu, a román Calea Neamului Egyesület elnöke augusztus 3-án...

Kategóriák

Irán együttműködne a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel

Abbász Aragcsi külügyminiszter szombaton közölte, Irán azt tervezi, hogy...

Brazíliáig menekült a DK deviáns pártigazgatója hogy házasságot kössön

A DK deviáns pártigazgatója épp azzal dicsekszik, hogy ő...

A német külügyminiszter a terrorista Maja Trux mellé állt

Johann Wadephul, Németország külügyminisztere jövő héten tárgyalni akar a...

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

HVIM: A románok budapesti provokációjával is szembeszállunk

Mihai Tirnoveanu, a román Calea Neamului Egyesület elnöke augusztus 3-án...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55