Amiért megpróbált hadiállapotot bevezetni, a dél-koreai parlament megvonta a bizalmat Jun Szogjol elnöktől. A többség megszavazta, hogy emeljenek ellene vádat. Igaz, azóta visszavonta a rendelkezést, majd bocsánatot kért, de távozni nem hajlandó. Így segítenek neki egy kicsit. Felfüggesztették tisztségéből.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Ez még nem azt jelenti, hogy megbukott, az ügy ugyanis az Alkotmánybíróság elé kerül. A testületnek 180 napja van, hogy eldöntse, felmenti-e a tisztségéből Jun Szogjolt, vagy visszaállítja a jogkörét. A tisztségéből viszont arra az időre felfüggesztik, a helyét a miniszterelnök veszi át.
Han Dokszu már beszédet is mondott, amiben stabil kormányzást ígért.
Jun Szogjol ellen már múlt héten vádat akarak emelni, de akkor nem ment át a javaslat. Még utazási tilalmat is elrendeltek az elnök irányába. A kormánypárti képviselők többsége kivonult, csak néhányan maradtak bent, a határozat elfogadásához öt szavazat hiányzott.
Ez most megfordult. A parlament 204 igen, 85 nem és 3 tartózkodás mellett fogadta el az indítványt.
Ez azt jelenti, hogy a kormánypárti képviselők közül többen átálltak. A kormánypárt hat órát tárgyalt arról, mi legyen, majd a képviselők a lelkiismeretük szerint szavazhattak.
Az elnök a rezidenciájáról követte a fejleményeket.
Az eredmények kihirdetésének pillanatában a Demokrata Párt részéről éljenzés tört ki, míg a kormánypárt tagjai csendben elhagyták az üléstermet.
Az önpuccs
Jun Szogjol december 3-án jelentette be a hadiállapotot, de az „önpuccs”-kísérlet pár órán belül dugába dőlt. A katonák által őrzött parlamentbe sikerült magukat beküzdeniük a képviselőknek, akik a hadiállapot ellen szavaztak. Ezek után az elnök visszavonta azt. Világossá vált, hogy csak iszonyatos vérontás árán lehetne felszámolni a demokráciát Dél-Koreában.
Jun Szogjol három nap hallgatás után bocsánatot kért, de nem mondott le. Ezért volt szükség a vádemelési javaslatra.
Az elégedetlenség egyre nőtt, a múlt heti szavazás előtt százezrek tüntettek az utcán az elnök távozását követelve. A mostani szavazáskor is hatalmas tömeg gyűlt a parlament elé.
Az egyik kormánypárti képviselő is tüntetett az épület előtt egy hatalmas táblával. Azon ez állt:
“A ruha, amelyet viselek, ugyanaz a ruha, amelyet a statárium leszavazásának éjszakáján viseltem. Felszólítom képviselőtársaimat, hogy szavazzanak igennel a vádemelésre, emlékezve arra, hogy milyen kétségbeesetten reméltük a hadiállapot feloldását. A konzervatívok el fognak tűnni, ha ezen az úton maradnak. Jun Szogjol a konzervatívok árulója.”
A parlamenti vitában a vádemelési javaslatot benyújtó ellenzéki vezető arról beszélt, hogy amikor az elnök kihirdette a hadiállapotot, „megállt a demokrácia szíve”. A helyzet az 1980-as kvandzsui tüntetéseket juttatta eszébe, ami komoly összecsapásokhoz vezetett, és nagyon sok áldozatot követelt.
Szorul a hurok az elnök nyaka körül
A parlament előtt tüntetők csöndben várták a szavazás végét, utána éljenzésben törtek ki.
Szöül másik felén több tízezren tüntettek az elnök mellett, ők az ellenzéki vezető letartóztatását követelték.
Az elnök népszerűsége az elmúlt egy hét alatt tovább csökkent, már csak 11 százalékon áll, és 75 százalék támogatta a felelősségre vonását. Negatív megítélése rekord magasra, 85 százalékra nőtt.
Dél-Korea elnöke ellen utazási tilalmat rendeltek el – szorul a hurok körülötte
Bocsánatot kért a katonai puccsért a dél-koreai elnök, de azért nem mond le
Katonai puccs volt Dél-Koreában az elnök által vezetve, de már elmúlt
(444 nyomán Szent Korona Rádió)