csütörtök, július 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Pigmenttúltengéses “fiatalok” kényszerítettek szexuális cselekményre több kiskorút

Elítéltek két fiatalkorút, akik gyermekeket kényszerítettek fajtalanságra – hozta le a hírt a hirado.hu, természetesen a faji hovatartozásukat most sem közölték. Valószínűsíthető azonban a térségben uralkodó roma populáció és a tett elkövetésének mikéntjéről, hogy cigányok voltak.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A Miskolci Törvényszék az elsőrendű vádlottat két év javítóintézeti nevelésre ítélte, a másodrendű vádlottat egy év hat hónap pártfogó felügyelet melletti próbára bocsátotta abban az ügyben, melyben a két fiatalkorú gyermekeket kényszerítettek fajtalanságra Borsodban – közölte a törvényszék kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint az egyik vádlott tavaly májusban egy buszmegállóban szexuális cselekmény végzésére próbált erőszakkal kényszeríteni egy iskolás fiút. Erőszakos magatartásával akkor hagyott fel, mikor a helyszínen lévő többi kiskorú azzal fenyegette, hogy szólnak a sértett édesapjának.

Ugyanez a vádlott az ügy másodrendű vádlottjával tavaly egy lány iskolatársuktól szexuális cselekmény végzését követelték és azzal fenyegették, ha nem teszi, apjának a lányt lejárató tartalmú üzeneteket fognak küldeni.

Később az egyik tanítási nap után a lány a sokszori fenyegetés miatt az egyik vádlott számára szexuális cselekményt végzett

– közölte a törvényszék.

 

A tájékoztatás szerint elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett szexuális kényszerítés és szexuális erőszak bűntette, a másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett szexuális kényszerítés bűntette miatt ítélte el a bíróság.

Emellett az elsőrendű vádlottat végleges hatállyal eltiltotta tizennyolc év alatti személy nevelésével, felügyeletével, gondozásával, gyógykezelésével összefüggő, és minden olyan tevékenységtől, melyben ilyen személlyel más hatalmi vagy befolyási viszony jöhetne létre – írták.

Vajon visszatartó erő egy pártfogó? Aligha

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlottak beismerését és megbánó magatartását, de súlyosító körülmény volt a társtettesi elkövetés, és elsőrendű vádlott esetében az, hogy első cselekményénél a sértettnek sérülést is okozott – olvasható a közleményben. Az ítélet jogerős.

Az viszont kérdés, hogy mennyire visszatartó erő a pártfogói felügyelet. Hiszen nem egyedüli eset ez. Faji jellemzőikből adódóan pedig szinten biztosan állíthatjuk, hogy máskor is fognak hasonlót elkövetni. Csak épp Magyarországin még ha fel is ismerte a kormány a cigány bűnözés tényét, nem tesz semmi hatásosat annak megfékezése érdekében.

Kislányokat kényszerítettek prostitúcióra a lelketlen cigányok

Zádorfalvai cigánybűnözés: Két “fiú” erőszakolt meg egy 15 éves lányt, kaptak egy lábperecet

15 éves apukaként az alsó osztályos gyerekek közé került a cigány “fiatal”

(Hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Kategóriák

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Drogterjesztő cigányok kezén kattant a bilincs Salgótarjánban

Egy 45 éves férfi és a 43 éves felesége...

A paraszti gasztronómia királya: a rég elfeledett slambuc

Nemcsak olcsó és finom, de pár alapanyagból elkészíthető ételről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55