csütörtök, augusztus 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Aszad Magyarországra menekült – igaz vagy sem?

A reggel folyamán érkezett a médiában az a hamis információ, miszerint a szír elnök, Aszad Magyarországra menekült volna. A téves információt hamar megcáfolták. Közben egyre kritikusabb a helyzet Szíriában, a szélsőséges lázadók folyamatosan foglalják el a legfontosabb pontokat (Damaszkuszt állítólag teljesen átvették). 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Szíriában a lázadók betörtek Damaszkuszba, majd azt jelentették, hogy “felszabadították” az országot Aszad alól. A Reuters úgy értesült, az elnök elhagyta az országot.

 Téves feltételezés volt, hogy Aszad Budapestre érkezhetett

A Magyar Hang lap olyan információkat kapott, hogy szombat este nyolc óra előtt egy szíriai gép gördült be az I. terminálra. Forrásaik arra utaltak, hogy a repülővel a szír elnök, Bassár el – Aszad Magyarországra menekült a kíséretével együtt. Erre vonatkozó hírt, bejegyzést ugyan sem a kormány honlapján és Facebook-oldalán, sem Orbán Viktor miniszterelnök vagy Szijjártó Péter külügyminiszter médiafelületein nem találtak, ám a felvetés nem tűnt irreálisnak.

Miközben forrásaik szerint intenzív diplomáciai munka zajlott magyar-szír vonalon a damaszkuszi rendszer bukását megelőzően, továbbra sem árult el erről részleteket a kormány. Aszad elnököt eddig aktívan támogató és befolyással bíró szíriaiak százai élnek Budapesten, ráadásul a hét elején a magyar fővárosban járt II. Efrém szírai pátriárka. A rendszerhez kötődő személyek nagy számban igyekeznek elhagyni az országot, Aszad pedig ismeretlen helyre távozott.

A vasárnap éjjel napvilágot látott, szíriai utasszállítót ábrázoló kép azonban nem az elnököt menekítő járatot ábrázolja.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap reggel közölte:

„Fakenews, hogy Magyarországra érkezett Bassár el-Aszad. A Magyar Hang fakenewsához használt fotó egy 2012-es cikkből való.”

A Magyar Hang elnézést kért az olvasóitól a hamis információkért.

A szír gép landolásáról szóló értesüléseket a Budapest Airport is cáfolta:

„A Budapest Airport határozottan visszautasítja a Magyar Hang felületén 2024. december 8-án Titokzatos szíriai repülőgép landolt Ferihegyen – Reuters: Aszad elmenekült címmel megjelent cikk tartalmát. A repülőtér nem fogadott és nem is szolgált ki szír felségjelzésű gépet. Az ilyen típusú megszólalások és híresztelések képesek arra, hogy aláássák az általános bizalmat a Budapest Airport iránt”

– írták.

Magyar Péter cionista bérenc is azonnal háborgásba kezdett (még ha nem is igaz végül)

Egy hét alatt képesek elfoglalni egy komplett országot a lázadók?

A Szíriát egy hét leforgása alatt lényegében elfoglaló szír felkelők-terroristák mostanra jórészt már bevették Damaszkuszt, a lázadók vasárnap hajnalban már győzelmi jelentéseket tettek közre és ünnepeltek Damaszkusz szívében.

A Bloomberg 444 által szemlézett értesülése szerint Bassár el-Aszad diplomáciai csatornákon keresztül próbált segítséget kérni Amerika régi-új elnökétől, Donald Trumptól. Ennek során Orbán Viktor felé is nyitott: a szír elnök II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkát küldte Budapestre, hogy felhívja rá a figyelmet, milyen veszély leselkedik a szíriai keresztény közösségre, ha a szélsőséges iszlamisták kerülnek hatalomra.

Orbán Viktor hétfőn fogadta a pátriárkát a Karmelita kolostorban, a találkozóról az MTI azt írta:

„a tárgyaláson, melyen részt vett Azbej Tristan üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár is, áttekintették és különösen aggasztónak nevezték a Szíriában ismét fellángolt harcokat, amelyek nyomán újra súlyos veszélybe kerültek a helyi keresztény közösségek. Orbán Viktor közölte: Magyarország a nemzetközi fórumokon továbbra is fellép a békéért, valamint a biztonságos életkörülmények megteremtéséért az üldözött keresztények számára. II. Efrém Ignác köszönetet mondott a miniszterelnöknek és a magyar népnek a szükséget szenvedő keresztény közösségek folyamatos támogatásáért.”

2024.12.08. Szíriai események

Azon kevés damaszkuszi terület egyike látható a képen, amely még nem áll a lázadók ellenőrzése alatt, a damaszkuszi Seyida Zainab (Ali imám lánya) síita szentély, amelyet több tucat síita harcos véd, köztük irániak, akik nem hajlandóak megadni magukat a lázadóknak.

A damaszkuszi Sayyida Zainab szentélyt körülbelül 300 lázadó veszi körül, akikkel 40-50 iráni és más Irán által támogatott síita harcos áll szemben. A lázadók azt mondták a harcosoknak, hogy aki leteszi a fegyvert, az életben marad, és nem lesz veszélyben…

Damaszkuszban megkezdődtek az első kivégzések. Sajtóértesülések szerint az Aszad család tagjai közül való az egyik ember, akit felakasztottak a terroristák.

A többi fogoly mellett, akiket a fegyveresek szabadítottak ki a börtönből, az ISIS terrorszervezet legfőbb parancsnokai is kijöttek.

A terroristák készülnek megtámadni Latakiát, ahol az orosz Hmeimim légibázis található.

Eközben a lázadók és a civilek a szír nemzeti bankot is kifosztották.

Az orosz külügy közölte: Aszad lemondott!

“Aszad a szíriai konfliktus számos résztvevőjével folytatott tárgyalásokat követően elhagyta az elnöki tisztséget és Szíriát, utasítást adott a hatalom békés átadására, Oroszország nem vett részt a tárgyalásokon.”

Telegram csatornánkon folyamatosan számolunk be a szír lázadók által végrehajtott terrorista akciókról.

Összefoglaló a terroristák Szíria elleni támadásáról

Mi Magunk: Újra kitört a szíriai polgárháború

(hang.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Fejbelőttek egy idős nőt az ukrán kényszersorozók

Kétségbeesett idős nők támadtak rá a toborzókra, mert meg...

A front, mint iskola: Észak-Korea Ukrajnában hadgyakorlatozik?

A dél-koreai katonai és szakértői körökben egyre erősödik a...

A zsidó főrabbi a magyar tisztavatáson mutatja a gyarmatosítás újabb lépcsőfokát

Elképesztő, hogy Magyarország izraeli megszállása hogyan terebélyesedik napról napra....

A halál sem szakítja szét a testvériséget – 15 éve elhunyt tagjaira emlékezett a HVIM

Kónyi-Kiss Domonkosra és Simon Péterre emlékezett ma a Hatvannégy...

Kategóriák

Fejbelőttek egy idős nőt az ukrán kényszersorozók

Kétségbeesett idős nők támadtak rá a toborzókra, mert meg...

A front, mint iskola: Észak-Korea Ukrajnában hadgyakorlatozik?

A dél-koreai katonai és szakértői körökben egyre erősödik a...

A zsidó főrabbi a magyar tisztavatáson mutatja a gyarmatosítás újabb lépcsőfokát

Elképesztő, hogy Magyarország izraeli megszállása hogyan terebélyesedik napról napra....

A halál sem szakítja szét a testvériséget – 15 éve elhunyt tagjaira emlékezett a HVIM

Kónyi-Kiss Domonkosra és Simon Péterre emlékezett ma a Hatvannégy...

Diplomáciai adok-kapok Ausztrália és Izrael között

Izraelnek nagyon szúrja a szemét, hogy Ausztrália Palesztina elismerésére...

Kivétel nélkül minden izraeli telepesnek dolgozó thai nő szexuális zaklatásról számolt be

Minden egyes, az izraeli mezőgazdasági iparban dolgozó thaiföldi nő...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55