Az Európai Bizottság fokozza a TikTok ellenőrzését a romániai elnökválasztásban játszott szerepe miatt, ezért elrendelték, hogy a TikTok minden belső dokumentumot és információt őrizzen meg a vizsgálat befejezéséig.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Az információk megőrzése kiterjed az ajánlórendszer működésével, a manipulációs kockázatok kezelésével és a politikai reklámok tilalmának megsértésével kapcsolatos teljes dokumentációra – írja a Politico.
A román elnökválasztás első fordulójában nagy meglepetésre a néhány hete még jószerivel ismeretlen Călin Georgescu nyert, ami után politikai össztűz zúdult a “szélsőjobboldali” jelöltre, akiről korábban már értekeztünk filoszemitizmusa kapcsán. A román legfelsőbb védelmi tanács arra a következtetésre jutott, hogy a TikTok nem tartotta be a központi választási bizottság előírásait, és ezzel olyan mértékben juttatta előnyhöz Georgescut, hogy az a voksolás eredményét is befolyásolta.
A védelmi tanács szerint a kínai közösségimédia-platform Georgescu posztjain nem tüntette fel, hogy választási hirdetésekről van szó, míg a többi jelölt láthatóságát jelentősen csökkentették a TikTok választási tartalmakat szűrő algoritmusai.
Az erről szóló román hírszerzési jelentések titkosítását szerdán feloldotta Klaus Iohannis államfő. A nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a román titkosszolgálat 797 olyan TikTok-fiókot azonosított, amelyeket még 2016-ban hoztak létre, majd az elnökválasztási kampányban aktiválták őket. A hálózathoz tartozó fiókok tevékenységét egy Telegram-csatornán szervezték. Miközben Georgescu nulla kampányköltést vallott be, a titkosszolgálat információi szerint eurómilliók mentek TikTokon a népszerűsítésére.
A román kormány erősen lobbizott, hogy az Európai Bizottság is indítson vizsgálatot az ügyben. Miközben a Bizottság azt hangsúlyozza, hogy nem avatkoznak be a román belpolitikai folyamatokba és az elnökválasztásba, pénteken kérdéseket küldtek a TikToknak, melyeket most továbbiakkal egészítettek ki.
Arról egyelőre nincs bizottsági döntés, hogy a TikTok megsértette-e az EU tartalom-moderálási szabályozását, de a vizsgálat végéig a kínai kézben lévő TikToknak minden dokumentumot meg kell őriznie legalább jövő márciusig. Az uniós rendelet a romániai mellett minden más EU-s országos választásra kiterjed, vagyis akár más tagállamokban is vizsgálhatják a TikTok szerepét.
A román elnökválasztás második fordulóját vasárnap tartják, a(z első fordulókban alaposan mellélövő) közvélemény-kutatások szerint szoros küzdelemre lehet számítani Georgescu és a mainstream pártok által támogatott ellenfele, Elena Lasconi között.
Román választások: Szociáldemokraták nyertek, AUR második, RMDSZ is bejutott
(444 nyomán Szent Korona Rádió)