Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Ellopták Csukás István sírjáról a Süsü, a sárkányt ábrázoló bronzszobrot. Pintér Attila szobrászművész alkotását 2022-ben avatták fel a Farkasréti temetőben.
A síremlékre Süsü mellett egy Pom Pom bronzszobor és Csukás István két idézete is felkerült. A portál szerint az egyik olvasójuk jelezte nemrég, hogy a Farkasréti temető művészparcellájában található síremlékről eltűnt a Süsüt ábrázoló alkotás.
Pintér Attilát, a bronzszobor készítőjét lesújtotta a hír.
Bekövetkezett, amitől tartottam
– nyilatkozta a lapnak a szobrászművész.
Hangsúlyozta, hogy a szobrot három ponton is rögzítették, valamint kőragasztóval is hozzáerősítették a sírhoz, így az elkövetőknek „keményen kellett dolgozniuk”, hogy eltávolítsák. A síremléken vésés nyomait fedezték fel, így Pintér Attila azt sem tartja kizártnak, hogy megsérülhetett a bronzszobor.
A Pom Pomot ábrázoló szobor látszólag sértetlen állapotban maradt.
(Index nyomán Szent Korona Rádió)