csütörtök, május 21, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Nem kívánatosnak” nyilvánították a sátánistákat Oroszországban

Egy újabb normalitáspárti intézkedés, aminek már éppen ideje volt! Míg a nyugati országokban egyre nagyobb teret hódítanak a sátánizmushoz kötődő csoportok, addig Oroszország háttérbe szorítja őket.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az orosz főügyészség nemkívánatosnak nyilvánította a The Satanic Temple (TST) nemzetközi szervezet tevékenységét az országban – közölte a TASZSZ.

„A Sátánista Templom aktívan támogatja a szélsőséges és terrorista mozgalmak résztvevőit, negatív nyilatkozatokat tesz a különleges katonai műveletről, és az oroszországi alkotmányos rend megdöntésére szólít fel. A TST honlapja az ukrán fegyveres erők számára történő adománygyűjtésről is tájékoztat” – mutatott rá a főügyészség.

A szervezet, amelyet 2012-ben alapítottak az Egyesült Államokban a Harvard Egyetemen végzettek, 23 tagozatot működtet az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Németországban, Kanadában, Finnországban és több más országban, követőinek száma világszerte meghaladja a 10 milliót.

A szervezet alapító dokumentumai szerint céljai között szerepel az igazságosságért és a polgári szabadságjogokért folytatott küzdelem (tehát a tradicionális világrend lebontása), az emberiség nevelése, valamint mindenféle tudományos kutatás, azaz a szcientizmus uralkodóvá tétele. „Valójában tagjai okkult ideológia terjesztésével foglalkoznak, sátáni szimbólumokat használnak a hagyományos szellemi és erkölcsi értékek lejáratására, és romboló ál-teológiai eszméket hirdetnek, valamint az amerikai kormányszervek támogatásával igazolják az erőszakot” – tette hozzá a főügyészség.

Újabb sátánista abortuszklinika nyílt, ahol rituálisan gyilkolnak magzatokat

Pokoli öngyilkosságot követett el az antifa Dobos Krisztina pedofil párja, Egyed András

(TASZSZ nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Majd’ 9 milliárd eurót szán deviáns lobbira az EU

Újabb pénzcsomaggal tolja meg a deviáns lobbik szerepét az...

A Tisza-kormány mégis elfogadta a migráns-paktumot

Elfogadja a brüsszeli migrációs paktumot a Tisza-kormány, ez derült...

Sötétvörös képet festenek a Tisza-kormány első szimbolikus intézkedései

A nemrégiben megalakult Tisza-kormány első intézkedéseiről: a Mária Terézia...

Több mint két év után itt a Fidesz elmaradt kommunikációja a kegyelmi ügyről

Több mint két év után, utólag éledezik a fideszes...

Kategóriák

Vége a rendeleti kormányzásnak, újra bejöhetnek az ukrán agrártermékek

Május 13-ával hatályukat vesztették a veszélyhelyzeti rendeletek, így az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55