kedd, február 3, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A bírók kinevezésével lehet egy ügyet Magyarországon ma befolyásolni

Az igazságszolgáltatás mint szervezet megszűnt függetlennek lenni – nyilatkozta a Partizánnak a Fővárosi Törvényszék nemrég lemondott büntetőbírója, Laczó Adrienn, aki a Simonka-ügy bírája is volt. Laczó hozzátette, hogy mindez nem jelenti azt, hogy az egyes bírák is elveszítették volna a függetlenségüket, de egyre nagyobb ellenszélben kénytelenek ítélkezni.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A bírósági szervezetek és a kormány között az utóbbi hetekben mélyült el a konfliktus, miután létrejött a felek között egy megállapodás, melynek értelmében az állam több mint 130 milliárd forintot fordítana a bírók és az igazságügyi alkalmazottak béremelésére, ha utóbbiak belemennek bizonyos szervezeti átalakításokba, melyek bírálói szerint sértik az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Laczó azt mondta, ő sokáig bíró szeretett volna maradni, de rájött, hogy ez nem lehetséges, mert szerinte „csak befelé megyünk az erdőbe”. Emlékei szerint korábban sokkal szabadabb légkörben dolgoztak a bírák. „Amikor az ember a rendszeren belül van, nem veszi észre, hogy fogy el a levegő, a szabadság, a bátor véleménynyilvánítás” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy érte-e politikai nyomásgyakorlás a pályája során, Laczó elmondta, hogy 2018-ban, amikor ideiglenesen a Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumát vezette „egy politikailag rendkívül kényes ügy” kapcsán azt kérést kapta az egyik igazgatási vezetőtől, hogy

olyan módon befolyásolja az ügy kiosztását, hogy az lehetőleg a kívánt eredményt hozza.

Erre Laczó nemet mondott, ami után nem nyerte el a Kollégium vezetői pozícióját, az ügyben pedig – melyet az interjúban nem nevezett meg – végül a kívánt eredmény született. „Lehet, hogy szakmailag jó eredmény született, és nem tudtam meg, hogy átnyúltak-e a fejem felett” – tette hozzá Laczó, akinek elmondása szerint annak idején komoly lelkiismereti válságot okozott az eset.

(24 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Három cigányasszony megtépett és összevert egy anyukát az óvodában

Miután az óvodába járó cigánygyerek összekapott egy másik kisgyerekkel,...

Szép új világ: a jövőben már e-mailt se kell írnunk, beszél helyettünk az “avatarunk”

Az alább említett "szakértő" legnagyobb érve a mesterséges intelligencia...

Az USA most már menedékjogot ad a férfinek, aki az ujgur átnevelőtáborokat dokumentálta

Mint arról már többször beszámoltunk, Kína vérlázító bűncselekményeket követett...

Dugin: Egész Észak-Amerika egy hatalmas Epstein-sziget

Alexander Dugin a mai Nyugatot olyan civilizációnak látja, amely...

Kategóriák

Varsóban már minden második ember ukrán?

Az elmúlt fél évben több mint félmillióan emigráltak Ukrajnából,...

Hatvannégy Vármegye: A balassagyarmati csehkiverés ékes példája a magyar ellenállásnak!

A HVIM-Magyar Ellenállás már 16. alkalommal rendezte meg a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55