csütörtök, augusztus 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Bedrogozta majd péniszpumpával verte kollégáit a transznemű rendőr

A 27 éves Judy S. nevű transznemű szörnyeteg korábban a német rendőrségnél dolgozott. Azonban nemrég felfüggesztették, mert egy partin bedrogozta két kollégáját, majd szexuálisan bántalmazta őket. Jól mutatja a német rendőrség állapotát, hogy simán felvettek egy ilyen állatot a soraikba.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A transznemű “nő” (pontosabban magát nőnek képzelő férfi) korábban rendőrségi képviselő-helyettesi posztért is indult, azonban a szavazás eredményét már nem várhatta meg, ugyanis  felfüggesztették a 27 éves szörnyet.

Drog és erőszak, így bulizik egy transznemű

A két rendőr a berlini Kit Kat klubban találkozott Judy S-sel. A Kit Kat klubról annyit érdemes tudni, hogy az aberrációval és drogokkal teli berlini techno szubkultúra egyik leghíresebb szórakozóhelye. A német techno színtérről mindent elmond, hogy egy ilyen helyen volt kidobó a Hammerbande egyik kiképzője is, akit októberben sikerült elkapni.

Miután a transzdémon találkozott a két kollégájával, felhívta őket a lakására, hogy ott folytassák a bulizást. Itt, jó rendőrhöz illően, kábítószert fogyasztottak. A jelentésük szerint ezután furcsán érezték magukat, mintha elkábították volna őket, majd észrevették, hogy sérülések vannak a nemi szervükön, ugyanis a kedves “kollegina” egy péniszpumpával verte őket az érzékeny pontokon.

A férfiak ezután elmentek a rendőrségre, és feljelentették kolléganőjüket. Ezután Judy S. lakásán házkutatást tartottak, ahol kábítószert találtak. A berlini rendőrség sajtóosztálya, a személyiségi jogokra hivatkozva, nem nyilatkozik az esetről.

Only Fans-en árulta a gyerekpornót az LMBTQP deviáns

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A front, mint iskola: Észak-Korea Ukrajnában hadgyakorlatozik?

A dél-koreai katonai és szakértői körökben egyre erősödik a...

A zsidó főrabbi a magyar tisztavatáson mutatja a gyarmatosítás újabb lépcsőfokát

Elképesztő, hogy Magyarország izraeli megszállása hogyan terebélyesedik napról napra....

A halál sem szakítja szét a testvériséget – 15 éve elhunyt tagjaira emlékezett a HVIM

Kónyi-Kiss Domonkosra és Simon Péterre emlékezett ma a Hatvannégy...

Diplomáciai adok-kapok Ausztrália és Izrael között

Izraelnek nagyon szúrja a szemét, hogy Ausztrália Palesztina elismerésére...

Kategóriák

Kivétel nélkül minden izraeli telepesnek dolgozó thai nő szexuális zaklatásról számolt be

Minden egyes, az izraeli mezőgazdasági iparban dolgozó thaiföldi nő...

Budapesten jöhet létre a Putyin-Zelenszkij találkozó

Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt nyilatkozta a Reuters-nek...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55