vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Elkezdték bontani Budapest egyik legnagyobb szégyenfoltját

Népszava információi szerint megkezdték a rettegett Hős utcai gettó egyik épületének bontását: hosszú évtizedek után eltűnhet Budapest szégyenfoltja, amely a cigánybűnözés melegágya volt.

Kövesd Telegram csatornánkat
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Az egész fővárosban nagy gondot jelent a cigánybűnözés, de a Hős utcai gettó “fénykorában” mindenen túltett.

D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere (Fidesz-KDNP) még tavaly szeptemberben jelentett be, hogy a terület állami tulajdonba került és így már nincs akadálya annak, hogy búcsút intsen a város a rossz hírű gettónak.

D. Kovács az akkori bejegyzésében megírta, hogy mindez a kormány támogatásával és anyagi segítségével valósult meg. Majd megjegyezte, hogy „a Hős utca története hosszú és bár nem így indult, az utóbbi évtizedekben Budapest egyik leghírhedtebb szergyártó- és kereskedő központjává vált. 

Elborzasztó képek jellemezték a házak környékét, szeméthegyek, életveszélyes tudatmódosító szerektől vergődő emberek” 

– idézte fel a terület múltját a polgármester. A bejegyzésből kiderült, hogy az önkormányzati bérlemények kiürítése után a néhány magántulajdonban lévő lakással együtt vásárolta meg a kormány a Hős utca 15. szám alatti két lakóépületet és telket az önkormányzattól. Az egyik épület hamarosan a múlté lesz, majd a következő bontása is megkezdődhet. A tervek szerint a szomszédos Terrorelhárítási Központ bővítésére fog szolgálni a felszámolt terület.

Késekkel és husángokkal esnek egymásnak a cigányok a népligeti aluljáróban

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55