szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ángyán József: titokban játszanák el a nemzeti földvagyont

Tovább szűkítené a Nemzeti Földügyi Központ által eladott állami földek adatainak eddigi korlátos nyilvánosságát a kormány, figyelmeztet Ángyán József.

Kövesd Telegram csatornánkat

Egy Semjén Zsolt által benyújtott salátatörvény-tervezetbe rejtett módosítás szerint eltörölnék a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosítására vonatkozó szerződések adatainak nyilvánosságra hozatali kötelezettségét, mondta a volt államtitkár a Szabad Európának. Ángyán József hozzátette:

„Vagyis amint ezt a salátatörvényt elfogadják, nemcsak, hogy utólag eltüntetheti, de nem is kell majd közzétenni az Agrárminisztériumnak az NFK-s szerződéseket, azaz nem lehet a továbbiakban megtudni, hogy milyen méretben, milyen feltételekkel és kihez kerül közös nemzeti földvagyonunk.”

Ángyán szerint a Földet a gazdáknak! nevű állami földprivatizációs program „intézményesített földrablás”,

„amelynek törvényszerű végső következménye a természeti erőforrások és a termőföld politikaközeli rokoni/üzleti/baráti körök, földspekulánsok, köztük pár tucat oligarcha – újmagyarul „nemzeti tőkés”, még újabb magyarul „integrátor”, legújabb magyarul „nemzeti regionális multi” – és gazdasági társaságaik kezébe kerülése lesz.”

A volt államtitkár elemzése szerint elképesztő birtokkoncentráció zajlott le a korábbi években:

„2010 óta a gazdaságok száma az akkori 351 ezerről 2023-ra 196 ezerre, vagyis 13 év alatt 155 ezerrel csökkent, azaz ennyi – a kormány által állítólag kiemelten kezelt – kis családi gazdaság, gazdálkodó család ment tönkre, adta fel a gazdálkodást, és területeik az elárverezett állami földek zömével együtt az egyébként is kedvezményezett nagyobbakhoz kerültek.”

Jelenleg Magyarországon az európai léptékkel nagybirtoknak számító (háromszáz hektárnál nagyobb területű) 2400 gazdaság, a megmaradt gazdaságok alig 1,2 százaléka használja a mezőgazdasági területek mintegy kétharmadát, és ezzel a hazai birtokszerkezet ma Szlovákia és Csehország mögött a harmadik legkoncentráltabb az EU-ban.

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Az álszent orbáni rendszer belülről. Interjú Ángyán József professzorral

Már mezőgazdasági idénymunkára is filippínókat alkalmaznak

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55