kedd, szeptember 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Legfőbb Ügyészség elutasította az Orbán Áron ügyében tett feljelentést

Bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a Legfőbb Ügyészség Vadai Ágnes feljelentését Orbán Áron ügyében. Mint az egy korábban nyilvánosságra hozott hangfelvételből kiderült, a miniszterelnök öccse hivatalos szerveknél lobbizott vízumügyekben vietnámiak számára.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Demokratikus Koalíció szerint egyértelmű, hogy hivatali visszaélés történt, és az ügyészség azért nem tesz semmit, mert Orbán Áront védik. Vadai feljelentésének előzménye, hogy egy szélsőséges portálon (ez lenne a kuruc.info de a HVG csak elvtársi lapokra szeret hivatkozni- szerk.) felbukkant egy többórás hangfelvétel, amelyen a miniszterelnök öccse volt hallható.

Később a Telex oknyomozó riportja derítette ki, hogy a felvételen Orbán Áron hallható, ahogy éppen a Miniszterelnöki Kabinetirodán dolgozó Héjj Dáviddal beszélget.

A lap szerint Orbán Áron egy vízumügyben érintett, egy általa vezetett cég vietnámiakat hív Magyarországra, fizeti a képzésüket és a szállásukat. E biznisz körül alakult ki közte és a kabinetiroda egyik tisztviselője között nézeteltérés, amelyet Orbán Héjjon keresztül akart megoldani.

Orbán Áron ügye a legutóbbi kormányinfón is előkerült, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta, nincs szükség arra, hogy vizsgálatot indítsanak, hiszen a miniszterelnök öccsének éppen hogy nem sikerült semmilyen hatósági eljárást befolyásolnia.

Hangfelvétel: Rogánék szivárogtatnak Magyar Péternek? – Orbán öccse meglepő nyilatkozatot tett

(kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Nagy-Britannia nemet mond a migránsokra – mondja a pakisztáni származású Shabana Mahmood brit belügyminiszter

Mindössze három napja van hivatalban az új brit belügyminiszter, Shabana...

A doktori címmel rendelkező muzeológusok kevesebbet keresnek, mint a takarítók?!

Amint arról a Magyar Jelen is beszámolt, hétfőn a...

A harmadik LMBTQP-lobbista oktató, Zsila Ágnes is búcsút mondott a Pázmánynak

Fegyelmi eljárás, figyelmeztetés, továbbképzés felkínálása után végül mind a...

Ki is volt a most szentté avatott Carlo Acutis? Nem “katolikus gamer”, hanem az Igazságért harcoló fiatal

Szentté avatták Carlo Acutis olasz fiatalt, akinek közbenjárására csodás...

Vallásgyalázással készülnek a buzeránsok a betiltott Pécs Pride-ra

Pécs polgármestere reméli, hogy ezúttal a törvényeket tényleg be...

Kategóriák

A harmadik LMBTQP-lobbista oktató, Zsila Ágnes is búcsút mondott a Pázmánynak

Fegyelmi eljárás, figyelmeztetés, továbbképzés felkínálása után végül mind a...

Ki is volt a most szentté avatott Carlo Acutis? Nem “katolikus gamer”, hanem az Igazságért harcoló fiatal

Szentté avatták Carlo Acutis olasz fiatalt, akinek közbenjárására csodás...

Vallásgyalázással készülnek a buzeránsok a betiltott Pécs Pride-ra

Pécs polgármestere reméli, hogy ezúttal a törvényeket tényleg be...

Évszázadokra eltűnt egy középkori brit templom méretes freskója, egy felújításkor került elő

Az utolsó ítéletet mutatja, mégpedig vérvörös festékkel. Kövesd Telegram csatornánkat! Folyamatosan...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55