szombat, február 7, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Iman Helif profi bokszoló lesz

A párizsi olimpia egyik nagy botránya volt Iman Helif szereplése. A bokszoló ugyanis XY kromoszómákkal rendelkezik, ami a férfiakra jellemző, nem hiába zárták ki már többször is.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

“Hamarosan belépek a profi ökölvívás világába, bár még nem döntöttem el, hogy pontosan hol fogok versenyezni” – idézte az algériai szavait az újság.

A 25 éves Helif a nők 66 kilogrammos kategóriájában – többek között a súlycsoport magyar szereplőjét, Hámori Lucát is legyőzve – lett első a francia fővárosban, ahol annak dacára indulhatott, hogy a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) diszkvalifikálta a tavalyi világbajnokság negyeddöntőjét követően, mivel az orvosi vizsgálatok szerint a szervezetében magas volt a tesztoszteronszint, és a férfiakra jellemző XY kromoszómái vannak.

Az olimpiáról és annak selejtezős folyamatából viszont az IBA-t zárta ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely ugyanakkor rajtjogot biztosított Helifnek a párizsi játékokon. Indulása világszerte viharokat kavart, és széles körben elítélték a NOB-ot, amiért engedélyezte az algériai bokszolónak, hogy a nők között léphessen szorítóba. A férfias kinézetű és ütőerejű Helif gond nélkül megszerezte az olimpiai bajnoki címet.

Kitálalt az IBA: vizsgálatok bizonyítják, hogy Imane Helif és Lin Ju-ting biológiailag férfi

Egy férfi nyerte az olimpián a női ökölvívást

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Jelentős avar kori lelőhely feltárása zajlik a BYD-gyár ásatásán

Kiterjedt avar kori lelőhelyet fedeztek fel a szegedi BYD-gyár...

Digitális diktatúra: 2026-ban már bizonyítványt sem kapnak a diákok

Az AI tanár után jöhet a digitális bizonyítvány. Ez...

Senki nem akarja a cigányokat pesztrálni – Rengetegen hagyták el a gyermekvédelmet

Nem akar már szinte senki a gyermekvédelemben dolgozni. Úgy...

Hiába próbálta eltussolni, Trump is részese volt az Epstein féle zsidó-pedofil hálózatnak

Noha Donald Trump körömszakadtáig ellenezte és akadályozta azoknak az iratoknak a...

Digitális függőség: Elvették a telefonjukat, kiugrott a három tizenéves lány a kilencedikről

A digitális függőség, ezzel együtt a különböző mániák súlyos...

Kategóriák

Csak a szokásos: cigányok támadtak egy emberre az Örs Vezér terén

A HÉV végállomáson tobzódó cigányok támadtak rá egy emberre...

Újabb fogolycsere a láthatáron Kijev és Moszkva között

Az Egyesült Államok segítségével, Abu-Dzabiban megkötött fogolycsere során 314...

Meglőtték Vlagyimir Alekszejev tábornokot Moszkvában

Péntek reggel merényletet követtek el Vlagyimir Alekszejev ellen Moszkvában....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55