vasárnap, december 7, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Búcsúlevéllel a kézben, hiányos öltözetben találták meg az eltűnt polgármestert

Jenő polgármesterét több nap után egy szegedi hotelen találták meg, hiányos öltözetben, miután rosszul lett. Egyes információk szerint korrupciós eljárás folyik ellene, de egyelőre nem tudni semmi biztosat. Az 50 éves nőt most a a székesfehérvári kórházban ápolják.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy korábbi uniós pályázat elszámolása miatt indult nyomozás Jenő település újraválasztott polgármestere ellen – tudta meg az Index. Kerekes Ildikó egy másik önkormányzatnál volt pénzügyi vezető, ahol az uniós pályázatokat kezelte. Helyi forrásaitól úgy tudja a lap, hogy egy vállalkozó jelentette fel az 50 éves nőt.

Rossz állapotban találtak rá a szállodában

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a polgármestert szombaton kezdte el keresni a rendőrség, majd kedden lekerült a keresett személyek listájáról. Jenő település önkormányzati hivatalában azt közölték, hogy hétfő éjjel találták meg az eltűnt polgármestert, aki életben van. Több információt nem osztottak meg.

A faluban azt beszélik, hogy egy szegedi hotelben szállt meg, ahol rosszul lett, és orvost kellett hívni hozzá. A politikus sem családtagjainak, sem munkatársainak nem jelezte utazási szándékát, így senki nem tudott a polgármester hollétéről.

Az 50 éves polgármestert hiányos öltözékben, nem közszereplőhöz méltó módon találták meg hotelszobájában, Szegeden. Állítólag búcsúlevelet is találtak nála.

B tervre is szükség van

Jenő település képviselő-testületének alakuló ülése október 10-én, csütörtökön délután 4 órakor lesz. Kérdés, hogy az 50 éves polgármester lesz-e olyan állapotban, hogy részt vegyen ezen a fontos eseményen.

Az informátorok szerint B tervre is szükség lesz arra az esetre, ha – a nyomozás vagy az egészségi állapota miatt – Kerekes Ildikó úgy dönt, lemond polgármesteri mandátumáról. Ebben az esetben Jenő településen meg kell ismételni a polgármester-választást.

Kerekes Ildikó a júniusi választáson magabiztosan őrizte meg polgármesteri székét a Székesfehérvárhoz közel található településen. A csaknem 1200 fős falu lakóinak több mint 51 százaléka szavazott rá, míg a második helyezett Keserü Imre 33 százalékot kapott. Bár a politikus a polgármester-választáson függetlenként indult el 2024-ben, mégis a Fidesz–KDNP színeiben szerepelt a vármegyei listán.

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Dugin: Európa a globális liberális hálózat uralma alatt áll

Alexander Dugin értekezésében kifejti, hogy az EU nem egy...

Algoritmus alapú likvidálási program – Így cserkészi be áldozatait Izrael

Korábbi cikkeinkben foglalkoztunk már azzal, hogy a gázai népirtásban...

Az ukránok lelövik saját embereiket, ha azok visszavonulnak

Hangfelvétel bizonyítja, kivégzik a visszavonuló ukrán katonákat. Először kényszer...

Válaszcsapás: Attól, hogy elavult egy haditechnika, vajon használható? Minőség vagy mennyiség a lényeg?

Mire lehet használni egy elavult haditechnikát? Mitől fagynak be...

Kategóriák

Dugin: Európa a globális liberális hálózat uralma alatt áll

Alexander Dugin értekezésében kifejti, hogy az EU nem egy...

Algoritmus alapú likvidálási program – Így cserkészi be áldozatait Izrael

Korábbi cikkeinkben foglalkoztunk már azzal, hogy a gázai népirtásban...

Az ukránok lelövik saját embereiket, ha azok visszavonulnak

Hangfelvétel bizonyítja, kivégzik a visszavonuló ukrán katonákat. Először kényszer...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55