Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Máshogy vélekedett a járványról: Etikai eljárást indítottak a pánik ellen beszélő dr. Tamasi ellen

A Magyar Orvosi Kamara oldalán jelent meg a hír, hogy etikai vizsgálatot kezdeményeztek dr. Tamasi József ellen az illetékes területi szervezetnél. Dr. Tamasi videóira már mi is felhívtuk a figyelmet, mert valóban egy más megközelítést használ… Természetesen nem állítjuk, hogy neki van igaza, csak azt, hogy van egy merőben másik szakmai álláspont is.

Nem vagyunk orvosok, így nehezen tudnánk igazságot tenni. Bár azt is látjuk, hogy az orvosok sem tudják az igazságot a koronavírusról. Sőt, a hatóságok is ellentmondásosan nyilatkoznak a legegyszerűbb dolgokról is, például a maszk viseléséről. Egyedül abban ért egyet a tudomány és a hatóság, hogy mossunk kezet és ne találkozzunk egymással – köszönjük.

Dr. Tamasi – bár a fizimiskája nekünk sem tetszik, főleg nem a rózsaszín inge, ahogy a „sötét középkorozása” sem-, olyan logikusnak tűnő magyarázatokat is tesz, minthogy azért van sok halott egyes országokban, mert a legtöbb halottban úgyis ott van a vírus, de mivel kimutatták a fertőzöttségét, ezért automatikusan a Covid-19-hez számolják. Az tényszerűen megállapítható, hogy nem mindegy sem a betegek számlálása (tesztek elvégzésének protokollja), vagy épp az elhunytak vizsgálatának módja, besorolása… Ilyen állítás az is, hogy nem a betegek száma, hanem a tesztek száma nő… A legolvasottabb tanulmánya itt érhető el.

Ismételjük, hogy a kényelmes fotelből ülve nem tudjuk eldönteni, hogy mi a valós helyzet, és nem tudjuk felmérni a vírus valódi kártékonyságát és mekkora arányban tehető felelőssé a halálozásokért, de az biztos, hogy a pánik és a hisztéria szintén kerülendő. Azért tesszük be dr. Tamasi tanulmányait és videóit ezen cikkbe, mert eddig ezen másik álláspont nem kapott teret a médiában.

A legújabb, néhány órája közzétett videója:

Az etikai eljárásra itt válaszol, miszerint csúsztatásokra és hazugságokra alapozzák ezeket a vádakat.

Az etikai eljárás során a következőket szeretnék ha megvizsgálnák:

  • Tamasi József koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kijelentéseinek valóságtartalmát
  • Tamasi József kijelentéseinek etikai vonatkozásait
  • hogyan lehet az ÁEEK nyilvántartása alapján két alapnyilvántartási száma, ezek közül milyen esetben melyiket használja

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

A vallás vagy a tudomány bukott meg a járvánnyal?

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)
 

 

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.