hétfő, december 22, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Így engedd be a zsidót a házadba: Johnson poloskát talált a fürdőben Netanjahu látogatása után

Boris Johnson volt brit miniszterelnök azt állítja, hogy biztonsági emberei lehallgató készüléket találtak a londoni külügyminisztériumban lévő személyes fürdőszobájában egy Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel folytatott találkozója után, 2017-ben – írja a The Telegraph a politikus új könyvének részletére hivatkozva.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Johnson, aki akkoriban az Egyesült Királyság külügyminisztere volt, azt írta, hogy a miniszterelnök a „titkos melléképületében” lévő fürdőszobában könnyített magán egy 2017-es találkozón. Úgy tudja, hogy később egy lehallgató készüléket találtak a helyszínen – számolt be a The Times of Israel.

A The Telegraph érdeklődésére a volt brit miniszterelnök azt mondta: „Azt hiszem, minden, amit erről az incidensről tudni kell, benne van a könyvben”.

Ugyanebben az időben Izraelt azzal is megvádolták, hogy lehallgató eszközöket helyezett el a Fehér Házban. Amerikai tisztviselők szerint Washington arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg Izrael áll a Fehér Ház közelében és az amerikai főváros más érzékeny helyszínein felfedezett mobiltelefonos lehallgató eszközök telepítése mögött. Senki sem képzeli el, hogy Putyin vagy Hszi Csin-ping megpróbál egy hivatalos látogatás közepén becsúszni egy külügyminisztérium vécéjébe, hogy betegyen egy mikrofont, és utóbb meghallgassa, amint a szövetséges miniszter éppen székel. A zsidók erre is képesek.
És higgyék el nekem, Netanjahu csak azt sajnálja, hogy elkobozták tőle az amerikai adófizetők pénzéből fizetett drága lehallgató kütyüjét.

(Index, Kuruc)

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/10/03/libanoni-kulugyminiszter-nasrallah-elfogadta-a-tuzszunetet-majd-megoltek-nyilatkozat/

Nasrallah: Direkt nem civil célpontot bombázott a Hezbollah

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/10/03/az-elso-sikeres-hezbollah-lesallas-tortenete/

Legfrissebb

Ezek itt cigányok? Fiatalkorú lányok a Nagymező utcai késelés elkövetői

Szombatra virradó éjjel megkéseltek egy 15 éves lányt Budapesten....

Tovább erősödik a cionista törésvonal az USA konzervatív táborában

Az USA konzervatív táborán legnagyobb törésvonala egyértelműen a cionizmus...

További illegális zsidó telepek épülnek Ciszjordániában; konkrét tervekkel jelentkezett a Trump-riviéra

Izrael folyamatosan illegálisan terjeszkedik az általuk megszállt Ciszjordániában. Az...

A Kékfény törölt riportja bizonyítja, hogy a Szőlő utca nem gyermekotthon

2019-ben a Kékfény adást forgatott a Szőlő utca működéséről....

Dúró Dóra a Curtis-botrányról: Épeszű szülő nem adna ilyen tanácsot a fiának

Pezsgők, kaviár, kurv*k” – így kíván boldog karácsonyt 14–15...

Kategóriák

Személytelen háborúk: Robothadserege lesz az USA-nak

Fantomnak nevezett humanoid robotkatonák fogják alkotni az amerikai hadsereg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55