Megalakult az új Fővárosi Közgyűlés, de több alapvető kérdésben sem tudnak egyetérteni

Péntek délelőtt 10 órakor kezdi el a munkát az új összetételű Fővárosi Közgyűlés. A fővárosi közgyűlés alakuló ülésén döntenek többek között fővárosi cégvezetők- és a főpolgármester-helyettes kinevezéséről, költségvetés elfogadásáról, de szóba kerülnek azok a köztisztasági és közbiztonsági kérdések is, amelyek már a kampányban középpontban voltak. Az alakuló ülés már csak azért is érdekesnek ígérkezik, mert ellenzéki pártok láthatólag még nem tudták eldönteni, hogyan dolgozzanak együtt.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A küzgyűlés összeült és csak egy fő hiányzott, a kutyapártos Kovács Gergely, így a viccpárt vezérszónoka Döme Zsuzsa lett. Az eskütételeket követően elkezdődtek a felszólalások, és egy “ajándékozás”, megnyilvánult ugyanis a Tisza párt, akiknek képviseletében Ordas Eszter egy Bibó István könyvet adott ajándékba a többi képviselőnek, azzal, hogy “annak értékei mentén politizáljanak”.

Ezután Szentkirályi Alexandra, a Fidesz frakcióvezetője kért szót, aki szintén konstruktivitást és partnerséget ígért. Arról is beszélt, hogy hiába van balliberális többség a közgyűlésben, nem fognak tudni helyettest választani, ami szerinte arról árulkodik, hogy a budapestiek ügyeit a hatalmi lökdösődések, paktumok szorítják háttérbe. Emlékeztette, hogy a 2019-es alakuló ülésre még Gyurcsány Ferenc jött, ám most Magyar Péter ül a sorok között.

Szép kis csere

– mondta. Majd a felszólalásokat követően elkezdődött a vita az új szmsz-ről. Karácsony a frakciókkal egyeztetett a javaslat előtt, amely 45-ről 15-re csökkentené a tanácsadóinak a számát, miközben frakciók mellett dolgozó tanácsadókét 8-ról 10-re, az adminisztratív dolgozókét 9-ről 10-re emelné, valamint megemelné a képviselői béreket. Az utóbbit szerinte az indokolja, hogy most nem a kerületi polgármesterek, hanem főállású képviselők alkotják majd a közgyűlést.

A képviselői illetmény eddig a főpolgármester havi fizetésének, vagyis 1,5 millió forintnak a negyede volt, ami Karácsony szerint nem követte le az inflációt és átlagbér-emelkedést – mostantól a naptári évet megelőző év októberére közzétett rendszeres bruttó átlagkereset illeti majd meg őket, ami a legmagasabb kerületi tiszteletdíjakhoz közelíti a képviselői javadalmazást.

Szentkirály Alexandra azt javasolta, hogy spóroljanak a költségvetésen, ha már a DK-s Szaniszló a főváros nehéz helyzetéről beszélt. A fideszes frakcióvezető elmondása szerint 214 millió forintot lehetne a spórolni, ha két bizottságon keresztül látnák el a munkát.A tanácsnoki pozíciók csökkentését üdvözölte. Emellett a Tarlós alatt működött Budapest infót is újra bevezetné, és antikorrupciós szobát javasolt a városházán, ahol bároki számára szabadon vizsgálhatók a városházi dokumentumok.

Karácsony válaszában azt mondta, hogy a fideszes javaslatok közül sokat elfogadott, de a szakbizottságok a mostani számban szükségesek ahhoz, hogy kellő mélységben el tudják látni a munkát. Azt sem tartja életszerűnek, ha beleírnák az szmsz-be, hogy a főpolgármester mikor tart sajtótájékoztatót, az antikorrupciós szoba ötletét pedig azzal ütött le, hogy teljes átláthatóságra törekednek.

A Fidesz, a Tisza és a Vitézy-LMP frakció azt akarja elérni, hogy szavazzanak az szmsz-módosításokról is, de Karácsony szerint erre az önkormányzati törvény miatt nincs lehetőség. A főpolgármester amellett érvelt, hogy hosszan egyeztetett a frakciókkal, amelyeknek a javaslatai bekerültek az előterjesztésbe.

Új szmsz elfogadása nélkül a jelenleg érvényes, a 2019-es ciklus elején elfogadott szmsz marad érvényes.

A közgyűlés 32 jelen lévő képviselőjéből 23 igennel szavazott a halasztásra, köztük a Tisza, a Fidesz és Podmaniczky Mozgalom (Vitézyék). Karácsony, illetve a DK-MSZP és a Párbeszéd képviselői leszavazták a halasztást, Baranyi Krisztina (független) és Döme Zsuzsanna (Kutyapárt) tartózkodtak.

Karácsony többségi támogatás nélkül próbálja irányítani Budapestet

Már csak egy kávét kérünk – Egymást ekézi Karácsony, Vitézy és Magyar Péter

( Pesti srácok nyomán Szent Korona Rádió)