szombat, december 21, 2024
4.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Több tucat illegális migráns kezdett éhségsztrájkba Európa egyik legforgalmasabb repülőterén

Újabb pofátlan oldalukat mutatták meg az illegális migránsok. Szaharai származású négerek mintegy 29 fős csoportja arra panaszkodik, hogy egészségtelen körülmények között tartják őket fogva hetek óta a Barajason, és azt követelik Spanyolországtól, hogy teljesítse kötelezettségét és adjon számukra menedékjogot. Persze ha megkapnák amit kérnek, azt biztos meghálálnák, mondjuk rablással és szexuális erőszakkal….

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Fontos megjegyezni, hogy a repülőtér Európa ötödik legnagyobb forgalmú légikikötője. Ma Ibéria kapuja a Föld többi része, főként Latin-Amerika felé.

A beszámoló arra is kitért, hogy a tiltakozást több Madridban élő “rokonuk” is támogatja, akik hétvégén a belügyminisztérium épülete előtt gyűltek össze, hogy követeljék hozzátartozóik kiengedését a reptérről. Mint kiderül, attól tartanak, hogy kitoloncolják őket, így a transzparenseiken olyan feliratok szerepeltek, mint például

menedékre van szükségük, nem kitoloncolásra.

A reptéri várószobákban fennálló embertelen körülményekre is felhívták a figyelmet. Állításuk szerint az ott tartott emberek nem látnak napfényt, ráadásul ágyi poloskákkal kénytelenek együtt élni, ami miatt mindannyian tele vannak csípésekkel. Szerintük felháborító, hogy rokonaikat az őket sújtó bizonytalanság mellett ilyen higiéniai körülmények között tartják bezárva. (Talán ha hazamennének, lehet jobb lenne nekik, de ami biztos, hogy nekünk európaiaknak mindenképpen. )

A lap úgy tudja, hogy állítólag egy összesen negyvenfős csoport menedékjogáról van szó, akik között nők, gyerekek, idősek vannak, valamint egy rákos beteg is.(Ez is biztos annyira igaz mint, hogy minden 2. migráns doktor.) Közülük 29-en vállalták, hogy éhségsztrájkba kezdenek, hogy elérjék céljukat és elkerüljék a deportálást. Úgy tudni, hogy mindannyian Marokkóból menekültek el Spanyolországba, mert ott aktivista tevékenységük miatt üldözték őket, ezért nem térhetnek vissza. Szerintük a spanyol kormány nem veszi figyelembe különleges helyzetüket, sem az általuk bemutatott bizonyítékokat.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/23/luxuslakasokat-adnanak-becsben-a-migransoknak/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/07/sziriai-hontalanok-tarkon-keseltek-egy-nemet-ferfit-az-utca-kozepen/

( Pesti Srácok nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

“Égjen le a mecset! Épüljön fel a szentély!” – Mecsetet gyújtottak fel a zsidó telepesek

A megszállt Ciszjordániában közben gőzerővel folyik a zsidótelepítés, s...

Többen dezertálnak, mint amennyien meghalnak az ukrán hadseregben?

Az ukránok megkongatták a vészharangot, hogy a frontvonal egyes...

Hivatalosan is Ukrajna nagykövete az álmagyar Sándor Fegyir

Tovább érzékenyítené Zelenszkij a magyarokat az ukránok irányába, ennek...

Legalizálja a deviáns házasságot Japán is?

Japán az utolsó a legfejlettebb gazdaságú országok között, mely...

Kategóriák

“Égjen le a mecset! Épüljön fel a szentély!” – Mecsetet gyújtottak fel a zsidó telepesek

A megszállt Ciszjordániában közben gőzerővel folyik a zsidótelepítés, s...

Többen dezertálnak, mint amennyien meghalnak az ukrán hadseregben?

Az ukránok megkongatták a vészharangot, hogy a frontvonal egyes...

Hivatalosan is Ukrajna nagykövete az álmagyar Sándor Fegyir

Tovább érzékenyítené Zelenszkij a magyarokat az ukránok irányába, ennek...

Legalizálja a deviáns házasságot Japán is?

Japán az utolsó a legfejlettebb gazdaságú országok között, mely...

Trump követelése Orbánnak sem tetszik, hogy a GDP 5%-át költsük honvédelemre

Trump szövetségesének tekintett Orbán Viktornak sem tetszik Trump csapatának...

Tálibok támadtak meg egy katonai támaszpontot Pakisztán területén

Az afgán határtól 40km-re lévő támaszpontot a Pakisztán területén...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55