szombat, december 27, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Teljes káosz Ukrajnában? Lemond a külügyminiszter is

Kuleba beadta a lemondását. Zelenszkij paranoid módon szalámizza le eddigi embereit? A Nyugat utasította átalakításra? Vagy csak mindenkinek elege van már? 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Benyújtotta lemondását Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter – jelentette be szerdán a kijevi parlament elnöke, Ruszlan Sztefancsuk. Azt mondta, a lemondási kérelmet a törvényhozók hamarosan megvitatják, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előzőleg bejelentette, hogy a kormányban átalakítást hajtanak végre, hogy megerősítsék a kabinetet, és elérjék az Ukrajna számára szükséges eredményeket.

Kedden már benyújtotta lemondását három másik miniszter a parlamentnek; Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter, Olekszandr Kamisin, a stratégiai iparágakért felelős tárcavezető, valamint Ruszlan Sztrilec környezetvédelmi miniszter. Ezt is Sztefancsuk házelnök hozta nyilvánosságra. Szintén benyújtotta lemondását Vitalij Koval, az ukrán vagyonkezelő alap elnöke és Olha Sztefanyisina európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes.

Poltavai központban drón operátorokat és elektronikus hadviselésre szakosodókat képeztek

(444 nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Karácsony Franciaországban: A metrón késelt nőket a migráns

Többször is kiutasították már Franciaországból, mégis nőket késelt a...

Kilenc palesztint tartóztattak le a Hamász támogatása miatt Olaszországban

Olaszországban letartóztattak kilenc palesztint, a Hamász állítólagos támogatása miatt....

Cigány támadt a tanárnőjére egy egri kisegítő iskolában

A Szent Korona Rádió forrásai szerint a tanulók 90%-a...

Albániát is fegyverzi a NATO

Albániában rejtőzhet a legnagyobb potencialitás és hajlandóság Amerikával való...

Rendőrökre támadt egy “magyar” nő Bécsben

Egy 30 éves magyar állampolgárságú nő pofozkodott a rendőrökkel...

Kategóriák

Most sem hajolt meg az LMBTQP-lobbi előtt az ír tanár – ötödjére börtönözték be

Vallási meggyőződése miatt számtalanszor került már börtönbe a keresztény...

Oroszország 2001-ben csatlakozott volna a NATO-hoz

Feloldották a titkosítást alól Vlagyimir Putyin orosz államfő és...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55