péntek, március 20, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hivatalos: Az ukránok januártól elzárják a Barátság-kőolajvezetéket

Eddig csak fenyegetőzött Zelenszkij, de most már hivatalos a döntés, a gáz után az Ukrajnán keresztülmenő kőolajexportot is le fogja állítani. Persze az érintett országokat elfelejtette megkérdezni az esetről.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij tanácsadója közölte, hogy a gáz mellett 2025 januárjától megszűnik az orosz olaj tranzitja Ukrajna területén a Druzsba, tehát a Barátság olajvezetéken keresztül.

Podoljak maga is elmondta, hogy ezen az olajvezetéken keresztül több európai ország, így Szlovákia, Csehország és Magyarország is orosz olajat kap. Azonban azzal érvelt, hogy az EU határozata szerint ezeknek az országoknak diverzifikálniuk kell az olajellátást és le kell állítaniuk az Ukrajnán áthaladó tranzitot.

Mindezt tehát megteszi most helyettük Ukrajna, a döntésük pedig a gázra is vonatkozik.

Voltak bizonyos szerződéses mennyiségek, és a tranzit 2025. január 1-jén fejeződik be. De nagyvonalúan hozzátette, ha amennyiben az európai országok kazah vagy azerbajdzsáni gázra van szükségük, akkor Ukrajna készen áll ennek a leszállítására.

Megint drágul a gáz? Ukrajna nem hosszabbít szerződést a Gazprommal

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Különleges jelvény vár a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra sikeres teljesítőire (+VIDEÓ)

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében megvalósuló 100 Katona...

Kategóriák

Aszimmetrikus hadviselés: Irán legfőbb fegyvere a gazdaság megingatása

Lassan három hete zajlik a kiújult konfliktus a New...

Kiskorút erőszakolt a migráns pedofil, de mivel “megbánta”, ezért enyhébb büntetést kapott

Mindössze két év szabadságvesztést kapott Szlovéniában az a bűnöző...

Újabb háború elől menekült ukrán lány halt meg, szír migráns barátja gyilkolta meg

Újabb ukrán menekült lány esett áldozatul migráns támadójának. A...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55