szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Rabtámadás – ezt a bűnözőt sem törte meg a BV

Kedden a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektumában egy zárkájához érkező egészségügyi szakápolóra és a körletfelügyelőre támadt rá egy letartóztatott fogvatartott. Az újabb börtönbeli támadás rávilágít arra, milyen mértékű agresszió uralkodik a magyar börtönökben. Ahelyett, hogy megtörnék a rabokat, a börtönviszonyok inkább még keményebbé és kifinomultabb bűnözővé teszik őket. Szükséges lenne a körülmények megváltoztatása, hogy ne a fizikai erő és erőszak legyen a domináns.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) közölte, hogy szakápolóra és körletfelügyelőre támadt egy rab Szegeden – adta hírül az MTI.

Makula György ezredes, a BvOP kommunikációs főosztályának vezetője közleményben azt írta, hogy a büntetés-végrehajtás dolgozói a fogvatartott gyógyszerellátását akarták elvégezni, amikor a rab minden előzmény nélkül először a szakápolót, majd a körletfelügyelőt arcon ütötte, és csak testi kényszer, illetve bilincs alkalmazásával tudták őt megfékezni.

Az ütéstől az ápolónő nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.

A körletfelügyelő és a fogvatartott nem sérült meg. A fogvatartott ellen feljelentést tett a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka.

Makula György tájékoztatása szerint nem ritka, hogy a fogvatartottak rátámadnak munkatársaikra. Évente húsz-harminc esetben fordul elő, hogy a verbális agresszió mellett valamilyen fizikai atrocitás éri a dolgozókat a fogvatartottak részéről.

A büntetés-végrehajtási szervezet sok esetben kap kritikát amiatt, hogy mozgáskorlátozó eszközöket használnak egészségügyi intézményben vagy egy előállításnál. Azonban Makula György szerint éppen a keddihez hasonló esetek bizonyítják, hogy szükség van azokra az óvintézkedésekre, amelyek maximálisan garantálják kollégáik és a büntetés-végrehajtási intézetek biztonságát.

A rendőrség és a börtönök is súlyos forráshiánnyal küzdenek

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55