szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nagykálló: Benzinkúton ütöttek össze az unokatesók

Két bodzaszedő ellen indít eljárást a Nyíregyházi Járási Ügyészség, akik megverték az unokatestvérüket egy nagykállói benzinkúton.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A vádirati tényállás szerint a “fiatalok” egy korábbi családi konfliktus miatt haragos viszonyban vannak unokatestvérükkel, akivel tavaly ősszel az egyik nagykállói benzinkúton véletlenül összetalálkoztak. Először a két unokatestvér között “alakult ki szóváltás”, mely során az elkövető a hozzá odasétáló sértettet hirtelen arcon ütötte.

Ezt látva a gépkocsikból kiszálló rokonok megpróbálták a további bántalmazást megakadályozni, azonban a testvére oldalán az ütlegelésbe bekapcsolódott a másik vádlott is, és közösen, körülbelül fél percig folyamatosan ütötték a sértettet.

Cselekményüket csak akkor hagyták abba, amikor a benzinkút tulajdonosa az épületből kijött, és felszólította őket, hogy távozzanak.

A sértett könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a vádlottak által alkalmazott erőszak hevessége és a fejet ért ütések nagy száma alapján szándékuk egyértelműen súlyosabb sérülés okozására irányult.

Az ügyészség a férfiakat súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, velük szemben – tárgyalás tartása nélkül – végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta – közölték honlapjukon.

Rejtett erőforrások raboltak késsel egy buszon, egyikük 14 éves se volt

Templom, réz, cigányok

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55