szombat, december 6, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Néger nő lett az egyik magyar település polgármestere

Kis magyar valóság. Eljutottunk odáig, hogy migránsok vagy migráns leszármazottak polgármesteri széket tölthetnek be hazánkban. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Mwajas Kriszta lett az első “színes bőrű” női polgármester Magyarországon, miután Pócsmegyeren, az egyik legszorosabb választási küzdelemben mindössze egy szavazattal legyőzte a város 22 éve regnáló vezetőjét, Németh Miklóst. A kenyai származású Mwajas a Helyi Erők nevű szervezet civil jelöltjeként indult, ő a magyar történelem harmadik színes bőrű politikusa, írja a Blikk.

Pont nőktől kaptam ilyen kérdéseket, hogy nő létemre miért akarok elindulni. Nekem meg ez eszembe sem jutott, ahogy azzal sem foglalkozom, hogy színes bőrű vagyok, de megjegyzéseket nem kaptam emiatt. Nem volt téma.”

– mondta Mwajas a lapnak, aki ezután hozzátette: „sőt, mondok még valamit, nemcsak hogy nő vagyok, színes bőrű, de még a hajam is kék és tetoválásom is van”. Pócsmegyer új polgármestere inkább gondol magára közösségi emberként, mint politikusként, ezért a helyi közösség aktív összefogásában látja a jövőt is. Amellett, hogy szerinte „a falu vezetésében szemléletváltásra van szükség”. El tudjuk képzelni, hogy ő milyen szemléletváltást tud hozni…

Az “érzékenyítés” lényegében beérett, a magyar társadalom immunrendszerét is szépen lassan sikerül lekapcsolni. Még idén is azt gondoltuk volna, hogy ez azért nem történhet meg, és no lám mégis.

Így is már a legeldugottabb kistelepüléseken is találkozhatunk kevertfajú családokkal. Mi jöhet még? Mit kell még eltűrnöd, kicsiny hazám?

Julius Evola az USA elnégeresedéséről

(Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Németországban is jön az önkéntes katonai szolgálat

A német parlament megszavazta az önkéntes katonai szolgálat bevezetését....

Csecsenföldet érte dróntámadás – Személyes ajándékot ígért az ukránoknak Kadirov

Dróntámadás érte Csecsenföld fővárosa, Groznij egyik felhőkarcolóját. Ramzan Kadirov,...

Öt nem közül választhatnak egy osztrák katolikus iskola jelentkezői

Öt válasz van arra a kérdésre, hogy milyen nemű...

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Börtönbe vonulása előtt megölte a terhes Vanessát a muraszerdahelyi cigány

Családi vita után ölte meg egy 28 éves nőt...

Kategóriák

Németországban is jön az önkéntes katonai szolgálat

A német parlament megszavazta az önkéntes katonai szolgálat bevezetését....

Csecsenföldet érte dróntámadás – Személyes ajándékot ígért az ukránoknak Kadirov

Dróntámadás érte Csecsenföld fővárosa, Groznij egyik felhőkarcolóját. Ramzan Kadirov,...

Öt nem közül választhatnak egy osztrák katolikus iskola jelentkezői

Öt válasz van arra a kérdésre, hogy milyen nemű...

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Betelik a pohár a lengyeleknél? Nem kérnek az ukrán menekültekből?

Lengyelország két részre szakad ukrán kérdésben? Az egyik fele...

Elege van az USA-nak abból, hogy ők védik Európát?

Miközben Európa Amerika bábjává vált a második világháború után,...

A pénz digitalizálása fegyverként használható – Letiltották az AfD számláit

Novemberben több német szövetkezeti bank megszüntette az Alternative für...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55