kedd, február 3, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kitört a kolerajárvány Herszonban, halottak is vannak már

Herszonban kitört a kolera. Már legalább 12-en haltak meg, de a civilek körében is több a fertőzött – írta a Ria Novosztyi helyi oroszbarát forrásokra hivatkozva.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Kijev által kinevezett hatóságok tartanak a pániktól, ezért a betegeket tífuszosként jelentik. A kórokozó a fertőzött vízzel terjed, ugyanis nem működik megfelelően az ivóvízellátó-infrastruktúra, a Dnyeper jobb partjának településeinek közelében.

Herszonban állomásozik az Ukrán Nemzeti Gárda 123. terrorista védelmi dandárja, illetve a 34. ezred is.

A herszoni régió egy 2022 szeptemberi népszavazást követően vált Oroszország részévé, aminek a legitimitását az ukrán fél nem ismeri el. A régió területének 75 százaléka orosz ellenőrzés alatt áll, a Dnyeper jobb partja, beleértve Herszon városát is, azonban az ukrán csapatok kezében van.

A TASZSZ orosz hírügynökség arról számolt be, hogy a Fogyasztói Jogok Védelméért és Az Emberi Jólétért Felügyelő Szövetségi Szolgálat sürgős kérést intézett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájához, hogy hivatalosan is erősítsék meg a kolerajárvány kitöréséről szóló információkat.

Az orosz-ukrán háború nemvárt hatása – terjedő veszettség

(Vadhajtasok.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Körbebástyázza Iránt Amerika

Az a fránya Irán csak nem tud lenyugodni, amerikaiak...

Drogos szexpartin erőszakolt meg 10 pedofil egy 5 éves gyereket

Miközben idehaza forintmilliókat kap a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP...

Egyre több migráns költözik haza Németországból a német bevándorlási hivatal szerint

A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) közlése...

Kategóriák

Körbebástyázza Iránt Amerika

Az a fránya Irán csak nem tud lenyugodni, amerikaiak...

Drogos szexpartin erőszakolt meg 10 pedofil egy 5 éves gyereket

Miközben idehaza forintmilliókat kap a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP...

Egyre több migráns költözik haza Németországból a német bevándorlási hivatal szerint

A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) közlése...

Megvan ki a golfütős gyilkos, persze, hogy cigány

Tizenegy évvel az eset után azonosították a rendőrök, hogy...

Három cigányasszony megtépett és összevert egy anyukát az óvodában

Miután az óvodába járó cigánygyerek összekapott egy másik kisgyerekkel,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55