hétfő, október 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Magyarországi evangélikus “lelkész” az LMBTQP-lobbi szolgálatában, támogatja a buzulást és a nemváltást

Hiába a petíció, több megkeresés, a “lelkész” úgy gondolta, hogy elmegy a Pride-hónap egyik eseményére és legitimálja azt “egyházi személyként”. Közben Facebookon a Biblia tanításait kérdőjelezheti meg következmények nélkül. Mást is üzen az eset: a kispolgárok azzal vádolják meg az aktívan cselekvő hazafiakat évek óta, hogy csak “reklámot” csinálnak a Pride-felvonulásnak,ha kimennek ellene tüntetni, ugyanis – érvelnek-, ha békén hagyjuk őket, akkor abbahagyják. Nos, nemhogy nem hagyták abba, hanem egész hónapos rendezvénysorozattá nőtte ki magát a “Pride”, és már keresztény felekezeteket is érint ez a rákos daganat.

A CitizenGo-n megjelent levelet teljes egészében közöljük:

Ami történt, megtörtént. 11635 aláírás és többünk telefonhívása ellenére megesett a szégyen: június 13-án egy evangélikus lelkész bölcselkedett az „LMBT-inkluzivitás a történelmi egyházakban” című Pride-kerekasztalon.

Nagyon szomorú, hogy Németh Zoltán lelkész (képünkön) következmények nélkül elmehet a Pride-programra, sőt, évek óta úgy lehet a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztályának vezetője, hogy nyilvánosan és büszkén érvel a Bibliával szemben.

Sajnos nem viccelünk, és még csak nem is esünk túlzásba: Németh Zoltán lelkész nyilvánosan hirdeti, hogy nem bűn a homoszexuálisok közti szexuális kapcsolat, vagy ahogy ő írja: „egymás kölcsönös megelégedéssel megvalósuló boldogítása”.

„Tiszteletben tartom és elfogadom két felnőtt ember között kölcsönös megegyezéssel létrejövő szexuális kapcsolat minden formáját”, szögezi le Facebook-bejegyzésében.

És ami még megdöbbentőbb, a Gyülekezeti és Missziói Osztály vezetője szerint a „nemváltó” vagy „nem-átalakító” műtétek magvalósulásának támogatása embertársi kötelesség, „annak megtagadása vagy akadályozása pedig az érintett embertársaim ellen elkövetett bűn”!

Emellett ne haladjunk el szó nélkül…

Lelkész úr szerint nem bűn a homoszexuális kapcsolat, nincs probléma az úgynevezett „nemváltással” sem.

Lelkész úr szerint az a bűn, ha megtagadjuk valakitől a „nemváltó” műtétek megvalósulását!

Szolgamód másoljuk a nyugati devianciát, ahol már-már kötelezővé vált a gender-séma vallásként való tisztelete.

Meggyőződésem, hogy mindent megtettünk a botrány elkerülése végett. Körbejártuk a témát, utánakérdeztünk lelkipásztori körökben, és magunk is beszéltünk telefonon Németh Zoltánnal.

Telefonbeszélgetésünk után még több mint 55-en telefonon próbáltuk átadni üzenetünket a Magyar Evangélikus Egyház Országos Irodáján. A megoldásuk az volt, hogy egy idő után nem vették fel a telefont.

Németh Zoltán lelkész úr pedig eltéríthetetlen maradt, és érinthetetlenül vezetheti tovább a Gyülekezeti és Missziói Osztályt.

Mégsem mondhatjuk, hogy hiábavalóságra fecséreltük az erőnket. Megmutatkozott egy szélesebb összefogás a számtalan, támogató visszajelzés tanúsága szerint. Biztosra vehetjük, hogy sikerült elbátortalanítanunk olyanokat, akik keresztényként részvételüket tervezték az LMBT-vigasságban. Segélykiáltásunk az egyházi vezetőkig is eljutott. Tulajdonképpen ez volt a cél. A magyar egyházak LMBTQ-eltolódását ezúttal fülön csíptük.

Kampányunkról Vágvölgyi Gergely is tudósított az Axiómán, és részletesen utánajárt az evangélikus egyházon belüli disszonanciának. Mi is osztjuk a megszólaló Kiss Máté lelkész aggodalmát, aki hangsúlyozta, hogy a csütörtöki alkalom „nem biblikus missziós lehetőség, hanem nyílt propaganda” volt. A propagandának márpedig áldozatai vannak.

Ezért jó látni a keresztények között elindult értékvédő szerveződéseket, mint amilyen az evangélikus vezetők által 2021-ben elindított novemberi állásfoglalás is volt.

Ezen felbuzdulva nem hagyjuk abba. Hiszen a Budapest Pride csúcspontja (mélypontja), a globalista nagy erődemonstráció még hátra van: június 22-én szivárvány színbe öltözik fővárosunk, hazánk szíve megdermed.

A CitizenGO nem hagyja ki, hogy hallassa a csendes többség hangját a zűrzavar tengerében. Farkas ne bújjon bárány bőrébe!

Egyelőre azonban hálásan köszönjük Önnek az aláírást, különösen, ha másokkal is módja volt megosztani ezt a fontos felhívást

Figyelme, visszajelzése megtisztel minket és megerősíti az élet, a család és a szabadság védelmében folytatott közös küzdelmünket.

Üdvözlettel,
Teleki Béla és a CitizenGO csapata
Ui.: Németh Zoltán megdöbbentő, bibliai tanítással szembenálló Facebook-bejegyzését teljes egészében itt olvashatja.

Legfrissebb

Az évtized lopása – történelmi jelentőségű koronaékszereket loptak el a Louvre-ból

Kilenc történelmi jelentőségű ékszert loptak el vasárnap a franciaországi...

Kiabálásba torkollott Trump és Zelenszkij találkozója

Volodimir Zelenszkij október 17-én Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai...

Bajza utca – Navalnij-emlékmű? Baranyi Krisztina átnevezné a kisföldalatti-megállót

Baranyi Krisztina, Ferencváros boszorkánya terjesztette be  az indítványt, hogy...

Megakadályozták az izraeli “diverzitásról” szóló előadás megtartását az ELTE palesztinpárti diákjai

Nem engedték megtartani az izraeli Héber Egyetem történésze, Alexander...

Kategóriák

Az évtized lopása – történelmi jelentőségű koronaékszereket loptak el a Louvre-ból

Kilenc történelmi jelentőségű ékszert loptak el vasárnap a franciaországi...

Kiabálásba torkollott Trump és Zelenszkij találkozója

Volodimir Zelenszkij október 17-én Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai...

Bajza utca – Navalnij-emlékmű? Baranyi Krisztina átnevezné a kisföldalatti-megállót

Baranyi Krisztina, Ferencváros boszorkánya terjesztette be  az indítványt, hogy...

Megakadályozták az izraeli “diverzitásról” szóló előadás megtartását az ELTE palesztinpárti diákjai

Nem engedték megtartani az izraeli Héber Egyetem történésze, Alexander...

Válaszcsapás: Ki mit nyert és vesztett Gázában? Szabad-e kezet fogni Oroszországban?

Mit nyert és vesztett a Hamász? Mennyire maradtak meg...

Húsz EU tagállam közösen küldené haza az afgán migránsokat

Az EU 20 tagállama közösen kérte az Európai Bizottságot...

Egy október 7-i támadásban részt vevő palesztint tartóztathattak le az Egyesült Államokban

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda terrorizmus gyanújával vett őrizetbe...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55