péntek, május 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Pitvaros polgármesterének édesanyja addig ütné Gyurcsányt, amíg lélegzik

Pitvaros egy kis település Csongrád megyében, de Radó Tibor polgármesternek sikerült megismertetnie a község nevét az internet hazai közönségével. “Rohadj meg te hazaáruló, nemzetgyilkos féreg.” – üzente a Facebookon Gyurcsánynak.

A legnagyobb közösségi oldalon üzent a település első embere az ország utolsó emberének. A polgármester kifakadását azzal indokolta, hogy olvasott egy Gyurcsánynak tulajdonított idézetet, mely szerint:

„Trianon jogos volt, a határon túli magyaroknak semmi közük a magyarsághoz, különben se akarjanak beleszólni az ország belügyeibe”.

Ilyet Gyurcsány ugyan soha nem mondott, de az idézet valóban annyira életszerű, hogy Radó komolyan vette, és ekképpen reagált:

“Rohadj meg te hazaáruló, nemzetgyilkos féreg! Anyám ezt remélem, soha nem fogja látni, mert 70 évesen és két bottal is odasétál hozzád és addig üt, amíg lélegzel. A családom mindig is magyar volt.”

A markáns állásfoglalásra a magyarázat az volt, hogy a polgármester felmenői az Észak-magyarországi (ma Szlovákia) Gútáról származnak, így személyes sértésként élte meg a sértő szavakat. Radó először nem akarta eltávolítani Facebook oldaláról a posztot, de végül mégis levette.

A hírhez annyi szerkesztői kommentárt szeretnénk hozzáfűzni, hogy azokat az információkat, melyekkel az interneten találkozunk (pláne közösségi oldalakon) le kell ellenőrizni hivatalos forrásokon is, és akkor nem érhetnek kellemetlen meglepetések.

Sokan azt is megfogalmazták, hogy egy település vezetője nem tehet ilyen kijelentéseket, mert ez méltatlan. Nekünk viszont az a véleményünk, hogy az a méltatlan ehhez az országhoz, hogy Gyurcsány Ferenc nem vált ki tömegesen hasonló reakciót a magyar társadalomból.
feri
Azt azért mi is megjegyezzük, hogy sztoikus nyugalom által vezérelve, sokkal komolyabb eredményeket lehet elérni, mint hirtelen haragból, meggondolatlanul.

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Rabszolgatartó cigányokra csaptak le a rendőrök

Elfogtak a nyomozók két érsekvadkerti cigányt, akik a gyanú...

A védett állat és a védett növény esete: Buzi szocialistát támadtak meg a török kebabosok

Víctor Sáez, szocialista politikus jó ötletnek tartotta hogy nyíltan...

Drogdíler cigányokat tartóztatott le a TEK Szolnok környékén

A drogdíler cigányokat kedd hajnalban tartóztatták le a TEK...

Tartósan beteg férfira támadt rá egy cigány a celldömölki vasútállomáson

A celldömölki vasútállomáson támadt rá egy tartósan beteg, nemzeti...

Kategóriák

Olaszország sem adja ki a budapesti antifa támadások egyik elkövetőjét

Olaszország - a franciákhoz hasonlóan -  elutasította az antifa...

Amerikával tűzszünetet kötöttek a húszik, de Izraelnek “nincs kegyelem”

Daifallah al-Shami, a húszik politikai irodájának egyik tagja megerősítette,...

Gyilkossággal fenyegetőztek, rendőrökre és civilekre támadtak az Antifa és “Trantifa” terroristák

A portlandi antifák a "transzneműek védelmében" rendőrökre és civilekre...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55