szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A magyar kormány nem fogja visszaküldeni, a kényszersorozás elől menekülő ukrán katonákat

„Természetesen senkit sem küldünk vissza Ukrajnába, Magyarországon minden menekült biztonságban van” – nyilatkozta Semjén Zsolt az atv.hu-nak.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke azt követően nyilatkozott erről, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint menekültügyi eljárást indítottak az ukrán határon áthatolt teherautó utasai ügyében. Az eljárásban vizsgálják, hogy a kérelmezők jogosultak-e a visszaküldés, a kiadatás elleni védelemre.

Semjén Zsolt mostani nyilatkozatával egy májusi kijelentését ismételte meg, miszerint Magyarország nem fogja kiadni Ukrajnának a hozzánk menekülteket, függetlenül attól, hogy katonakötelesek vagy sem. „Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket” – mondta akkor Semjén Zsolt.

Nem akartak Amerikáért meghalni – 32 ukrán katona szökött át Magyarországra

Gyakorlatilag nincs már olyan férfi, aki elhagyhatná Ukrajnát, mindenkit visznek a frontra

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55