vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megvétózta a grúz elnök a “külföldiügynök”-törvényt, mert “minden európai normával szembemegy”

Grúzia (Georgia) államfője szombaton bejelentette, hogy megvétózta az ország törvényhozása által kedden elfogadott, a “külföldi ügynökökről” szóló törvényt, amely ellen hetekig tüntettek Tbilisziben – írja a Kuruc.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Szalome Zurabisvili elnök már korábban bírálta a kormányzó Georgiai Álom – Demokratikus Georgia kormánypárt által beterjesztett törvény elfogadását, csütörtökön pedig jelezte, hogy élni fog vétójogával. A grúz elnök szombaton azzal indokolta döntését, hogy a törvény ellentétes az ország alkotmányával, és szembemegy “minden európai normával”.

A vitatott törvény előírja, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről kapják, külföldi ügynökként regisztráltassák magukat. A kormány szerint a szabályozásra azért van szükség, hogy megállítsák a “káros külföldi szereplőknek” az ország destabilizálására vonatkozó törekvéseit.

A kormánypárt elegendő többséggel rendelkezik ahhoz, hogy felülbírálja Zurabisvili vétóját, és várhatóan ezt a következő napokban meg is teszi. Az ellenzék és nyugati diplomaták a törvény elfogadásával kapcsolatban korábban arra figyelmeztettek, hogy az hátráltatja a 3,7 millió lakosú köztársaság európai uniós integrációját. Ugyanakkor felteszik valószínűleg a grúzok is a kérdést, hogy a hazájuk fontosabb, vagy az ideológiai nyomásgyakorlást végző, mammonnal kecsegtető EU.

Amit érdemes Zurabisviliről tudni, hogy kisebb túlzással rá is rámondhatjuk, hogy nyugati ügynök, hiszen Grúzia szovjetek általi megszállása idején született Párizsban, egy politikai menekült család gyermekeként, később kapta csak meg a grúz állampolgárságot. Korábban a NATO brüsszeli központjában és a washingtoni francia nagykövetségen dolgozott. Zbigniew Brzezinskinek (Egyesült Államok nemzetbiztonsági egykori tanácsadója) volt a tanítványa. Külügyminiszterként dolgozott az USA/EU-ügynök Miheil Szaakasvili mellett.

Washington új színes forradalmakat készít elő

(Kuruc és Angelo Guiliano nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Szíria a népirtó Izraellel akar tárgyalni a diplomáciai kapcsolatukról

A népirtó Izraeli és szíriai tisztviselők találkozóra készülnek a...

Így bántak az ukrán toborzók a kárpátaljai magyar férfivel (+Videó)

Sebestyén Józsefet akarata ellenére sorozták be az ukrán hadseregbe,...

Irán együttműködne a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel

Abbász Aragcsi külügyminiszter szombaton közölte, Irán azt tervezi, hogy...

Brazíliáig menekült a DK deviáns pártigazgatója hogy házasságot kössön

A DK deviáns pártigazgatója épp azzal dicsekszik, hogy ő...

A német külügyminiszter a terrorista Maja Trux mellé állt

Johann Wadephul, Németország külügyminisztere jövő héten tárgyalni akar a...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

HVIM: A románok budapesti provokációjával is szembeszállunk

Mihai Tirnoveanu, a román Calea Neamului Egyesület elnöke augusztus 3-án...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55