Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Tovább folyik az üldözés

 A szeptember elején Magyarország – Románia EB selejtező mérkőzés alatt történtek miatt elképesztő rendőrségi hajsza vette kezdetét.

A meccset megelőző éjszaka folyamán a belvárosban csaptak össze a rendőrök a szurkolókkal, ennek kapcsán is történtek őrizetbe vételek, és sok szurkolót még mindig keres a rendőrség. A meccs napján aztán sokáig úgy nézett ki, hogy nem lesz jelentősebb balhé, hiszen a román drukkereket csak a stadionban lehetett látni. A meccs előtt ennek ellenére heves rendőrroham indult az Üllői út – Könyves Kálmán körút sarkánál gyülekező szurkolók ellen, majd a második félidő elején újabb rohamot indítottak immár a kivetítőnél szurkolók ellen is.

Az este folyamán több tucat rendőr és szurkoló sérült meg, valamint a rendőrségi fellépéstől feldühödött drukkerek több rendőrségi járművet is megrongáltak. A következő napokban több, mint száz szurkoló fényképe került fel a rendőrségi oldalakra, és persze a balliberális médiumok is partnerek voltak a keresésben. A hatóságok eddig 20 személyt állítottak bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak miatt, közülük 12 szurkolót felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, míg 7 drukker letöltendőt kapott.

A rendőrség a mai napig nem tudta igazolni, miért is volt szükség ilyen fokú intézkedésekre a mérkőzések alatt, az ítéletek pedig már csak azért is vérlázítóak, mert például a televízió által élőben közvetített röszkei ostromnál sem hasonló méretű begyűjtés, sem hasonló ítéletek nem születtek, ahogy a Keletit lezáró és a vasúti közlekedést megbénító illegális bevándorlók ellen sem lépett fel ilyen szigorral a karhatalom.

(Aldo – Underground – SZKR)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.