szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Rendőrt a “gettóba”!

Mezőkövesd képviselő-testülete úgy döntött, legyen állandó rendőri jelenlét a Hősök terén, valamint a Szent László téren.

Mivel a rendőrkapitányság állományát erre a célra nincs lehetőség igénybe venni, ezért a rendőri jelenlétet szabadidejét töltő rendőr bevonásával biztosítják – olvasható Fügedi Richárd, a Jobbik mezőkövesdi önkormányzati képviselőjének közleményében.

Fügedi Richárd emlékeztet: a Jobbik kérte, hogy a járőr a Szent László térről menjen be Mezőkövesd egyik legproblémásabb részére, a Lehel és a Gergely utcák környékére is, ugyanis ez az a városrész, ahonnan a nemzeti párt a legtöbb lakossági jelzést kapja: a helyi kiilleszkedettek zaklatással, fenyegetésekkel, csicskáztatással, dübörgő zenével, ordibálással zavarják a nyugodt hétköznapokat, sőt olyan esetekről is tudnak, hogy kővel dobálják az ablakokat, vagy éppen ököllel ütik a redőnyt az éjszaka közepén,
ezzel megkeserítve az ott élők mindennapjait.

Kétségbeesetten mesélték a lakók azt is, hogy a helyi fideszes képviselőjüktől, Csirmaz Józseftől nemhogy segítséget nem kapnak, de a politikus a lakosok által a maguk és házuk védelmére felszerelt kameráit is igyekszik eltávolíttatni – idézi fel a jobbikos politikus.

Fügedi Richárd azt ugyan elismeri, hogy a kamerák felszerelése nem a lakosság feladata lenne ott, ahol a polgármester immár évek óta ígérgeti térfigyelő kamerarendszer kiépítését, azonban mivel sajnálatos módon a mezőkövesdiek mindebből eddig semmit nem láttak, így kénytelenek saját magukat költségekbe verni, hogy ellássák azt, ami az önkormányzat feladata lenne: a bűnözők megfékezését.

(Alfahír)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55