hétfő, augusztus 18, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Két afgán akarta felrobbantani a svéd parlamentet, de Németországban lekapcsolták őket

Őrizetbe vettek Németországban két afgán állampolgárt, akik a gyanú szerint fegyveres támadásra készültek a svéd parlament közelében – közölte kedden a német szövetségi ügyészségi hivatal szóvivője.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A két afgán állampolgárt Türingia szövetségi tartomány fővárosától, Erfurttól 85 kilométerre, Gera városában fogták el. Az ügyészségi szóvivő közlése szerint a gyanúsítottak 2023-ban csatlakoztak az Iszlám Állam–Horaszán Tartomány (ISKP) nevű – elsősorban Afganisztánban aktív – csoportjához, ahonnan a támadással kapcsolatos utasításokat is kapták. A férfiak a gyanú szerint együtt kétezer euró (790 ezer forint) értékű adományt gyűjtöttek össze a szervezet számára, az interneten tervelték ki a feltételezett támadás részleteit, és több sikertelen kísérletet is tettek az ehhez szükséges fegyverek beszerzésére. Az ügyészség által kiadott közlemény szerint a támadást a svédországi Korán-égetések elleni megtorlásként tervezték végrehajtani, a gyanúsítottak célpontjai között rendőrök is szerepeltek.

Az eddigi ismeretek szerint az őrizetbe vett személyek már konkrét előkészületeket tettek egy véres merényletre

– közölte Marco Buschmann német igazságügy-miniszter.

Az iszlamista fenyegetettség szintje továbbra is magas, Türingiában is

– mondta a Türingiai Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője, Stephan Kramer, aki az Iszlám Állam terrorszervezet egyik különösen veszélyes tagcsoportjának nevezte az ISKP-t.

A csoport Afganisztánban évek óta fegyveres konfliktusban áll a tálibokkal, Németországban az utóbbi hónapokban több tagját is előállították, és ezzel a csoportosulással hozták összefüggésbe annak a merényletnek a tervét is, amelyet állítólag újévkor akartak elkövetni a kölni dóm ellen.

Veszélyes gyógyszerek, levetett ruhák, iratok, emberi ürülék – A migránsok nyomában a szerb-magyar határon

(Pesti Srácok nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

A migránsok miatt megnövekedett a savas támadások száma az Egyesült Királyságban

Több brit lap is beszámolt róla, hogy Nagy-Britannia szerte...

Nem úgy alakult a Trump-Putyin találkozó Alaszkában, mint tervezték

Donald Trump magabiztosan, gyors eredményben bízva érkezett az alaszkai...

A korábbi izraeli hírszerzőfőnök szerint nem baj, ha palesztin gyerekek halnak meg

Az izraeli hadsereg Hírszerzési Osztályának volt főnöke, Aharon Halivá...

Erdély is a kiszáradás felé halad – Segélykiáltás Sepsiszentgyörgy térségéből

A csapadékhiány súlyos problémákhoz vezet, hazánk még mindig küzd...

Kategóriák

A transzhumanizmus már a várandósság szentségét is elvenné az embertől

Természetellenes, etikailag és erkölcsileg is gyalázatra méltó, amit a...

Egymillió zsidót fognak Ciszjordániába telepíteni

Tovább építenék Nagy-Izraelt... Lassan beteljesülhetnek a cionisták tervei?  Kövesd Telegram...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55