vasárnap, május 11, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egyetemisták a normalitás védelmében

Magyarországon sajnos hosszú évek óta a liberális erők jelenléte dominál felsőoktatási intézményeinkben, nemrég azonban megjelent egy új, de mégis régi szellemiség.

Olvasóink nyilván tisztában vannak azzal, hogy nemrég a mainstream média nemtelen támadássorozatot indított meg a Konzervatív Hallgatók Szövetsége (KHSZ), illetve a csoport vezetője, László Balázs ellen. Ahogy az általában lenni szokott, most sem arra kellett fókuszálni, hogy mivel támad a média, sokkal inkább a miértekre kellett keresni a választ.

A KHSZ egy olyan szerveződés, ami azzal a céllal jött létre, hogy ellensúlyozza az egyetemeken és főiskolákon tapasztalható baloldali túlsúlyt. Szokás mondani, hogy minden mozgalom épp olyan erős, mint amilyen ellenhatást tud kiváltani önmaga ellen. Hát, a KHSZ rendkívül erős kezdéssel bizonyította, hogy komoly potenciál lehet benne a jövőben.

A konzervatív hallgatók szimpatizánsaik körében tegnap a tettek mezejére léptek. Az akciójukról Facebook oldalukon adtak hírt, mi pedig lentebb változtatás nélkül közöljük, és további sok sikert kívánunk munkájukhoz.

A Konzervatív Hallgatók Szövetsége budapesti csoportjának tagjai – karöltve további hallgatókkal – személyesen vonultak a május 26-ára szervezett “leszbikus csók-flashmob” elnevezésű eseményre (mely az ELTE Bölcsészettudományi Karának területén került megrendezésre), hogy jelenlétükkel kifejezzék ellenérzésüket a szexuális aberráció egyetemeken való terjesztése ellen, valamint felhívják a figyelmet a keresztény európai gyökerek megtagadásának veszélyeire és a biológiai rendeltetéssel való szembe helyezkedés propagandájának súlyosságára.
13241228_1567261316907961_6397007022413431132_n

A homoszexuálisok által szervezett akció előzménye, hogy május 11-én (az ELTE BTK kampuszán lévő Könyvtár Klubban) két leszbikus lány csókolózását a pultos lány közbeszólása akadályozta meg, majd ők ebből kifolyólag – mint egy bosszúként – még aznap rendőrt hívtak a helyszínre, majd 26-ára szervezkedni kezdtek. A pultos lány és az üzletvezető a nyomás hatására bocsánatot kértek a homoszexuálisoktól.

Bár a Könyvtár Klub nevének ellenére szórakozóhelynek minősíthető, ám konzervatív hallgatói szövetségünk helytelennek ítéli az egyetemi kampusz területén való bárminemű szemérmetlenkedést. Legyen az hetero-, vagy homoszexuális, de utóbbi esetében a provokatív jelleg még súlyosbítja az akció erkölcstelen mivoltát.

13321943_1567261420241284_1680678907651365441_n

Az akción résztvevő hallgatóink kézben tartott üzenetekkel és a hangjukkal fejezték ki: nincs miért bocsánatot kérni, ennek a kampuszon nincsen helye! Továbbá kifejezték, hogy nem csak a kampuszon, de az efféle provokatív és reprodukció-ellenes megnyilvánulásoknak – melyek a halál kultúráját erősítik az amúgy is fogyatkozó európai népességen belül – egyetemes értelemben megkérdőjelezhető az ilyesfajta propagálása.

A kirendelt sajtó illetékesei László Balázs, a Konzervatív Hallgatók Szövetsége elnöke hangos beszédére reagálva egyből hátat fordítottak a leszbikusoknak és a konzervatív hallgatókra irányult a figyelem. Az elnök beszédében leszögezte, hogy “Amikor Európa kapuját migránsok ezrei ostromolják, nem lehet a halál kultúráját hirdetni!”
13244899_1567261430241283_8490463780919955055_n

Részünkről az akció egyedi – nem általános – de szükségszerű volt. Nem szándékozunk ilyesfajta rendezvényeken folytonosan részt venni, de ha az egyetemi szférán belül próbálkoznak a normalitás ellenében szervezkedni, akkor velünk számolni kell.

Megvédjük a keresztény és nemzeti értékrendet, megvédjük az egyetemeket, megvédjük az európai kultúrát!

(Konzervatív Hallgatók Szövetsége – SZKR)

Legfrissebb

Vihar a biliben? Nem ért egyet Trump és Netanjahu?

Miközben Trump a cionizmus egyik legelkötelezettebb támogatója, addig úgy...

Macron Putyin javaslatáról: „első, de nem elégséges”

Emmanuel Macron francia elnök első, de nem elégséges mozzanatnak...

Elítélték a több száz éves platánfát kivágó két angliai férfit

Még 2023. szeptemberében vágták ki a több száz éves...

Björn Höcke, az AfD politikusa nem ünnepli Május 8-át

Az orosz-ukrán háború kitörése óta nem mennek Moszkvába ünnepelni...

Pietro Parolin visszalépése kellett ahhoz, hogy XIV. Leó pápa legyen

A korábbi konklávékhoz képest meglepően gyorsan megválasztották Robert Francis...

Kategóriák

Vihar a biliben? Nem ért egyet Trump és Netanjahu?

Miközben Trump a cionizmus egyik legelkötelezettebb támogatója, addig úgy...

Macron Putyin javaslatáról: „első, de nem elégséges”

Emmanuel Macron francia elnök első, de nem elégséges mozzanatnak...

Elítélték a több száz éves platánfát kivágó két angliai férfit

Még 2023. szeptemberében vágták ki a több száz éves...

Björn Höcke, az AfD politikusa nem ünnepli Május 8-át

Az orosz-ukrán háború kitörése óta nem mennek Moszkvába ünnepelni...

Pietro Parolin visszalépése kellett ahhoz, hogy XIV. Leó pápa legyen

A korábbi konklávékhoz képest meglepően gyorsan megválasztották Robert Francis...

Közvetlen tárgyalásokat javasolt Putyin Ukrajnával – Zelenszkij beleegyezett

Bár Ukrajna következetesen megszegte a Putyin által, feltételek nélkül...

IV. Béla nyomában – A Hadak Útja túrasorozat következő állomása

2025. május 24-én ismét megrendezésre kerül a IV. Béla...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55