vasárnap, május 11, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Beke István: az egyetlen igaz bíró, a Jóisten!

Beke István, letartóztatott kézdivásárhelyi vármegyés vezető üzenete a börtönből.

Elnézést kérek azoktól a személyektől, akiknek kellemetlenséget, gondot okozott ez az ügy, köszönet és hála azoknak, akik hisznek az igazságban, ártatlanságunkban, kiálltak és kiállnak mellettünk, elítélve az aljas, hazug rágalmazásokat, jogtalan, törvénysértő módon való fogvatartásunk.

Nektek pedig azt üzenem, hogy tartsatok ki, mert az egyetlen igaz bíró, a Jóisten segíteni fog!

„Minden hátrány magával hozza a vele egyenértékű előny csíráját.” (Napoleon Hill)
“A székely jobban ragaszkodik szabadságához, mint az életéhez.” (Antonio Bonfini)

Szőcs Zoltán levele.

(Székelyföld nem Románia – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Izrael zsidó-keresztény jövőképet remél az új pápától?

Május 8-án az amerikai Robert Francis Prevost személyében megválasztották...

Vihar a biliben? Nem ért egyet Trump és Netanjahu?

Miközben Trump a cionizmus egyik legelkötelezettebb támogatója, addig úgy...

Macron Putyin javaslatáról: „első, de nem elégséges”

Emmanuel Macron francia elnök első, de nem elégséges mozzanatnak...

Elítélték a több száz éves platánfát kivágó két angliai férfit

Még 2023. szeptemberében vágták ki a több száz éves...

Björn Höcke, az AfD politikusa nem ünnepli Május 8-át

Az orosz-ukrán háború kitörése óta nem mennek Moszkvába ünnepelni...

Kategóriák

Pietro Parolin visszalépése kellett ahhoz, hogy XIV. Leó pápa legyen

A korábbi konklávékhoz képest meglepően gyorsan megválasztották Robert Francis...

Közvetlen tárgyalásokat javasolt Putyin Ukrajnával – Zelenszkij beleegyezett

Bár Ukrajna következetesen megszegte a Putyin által, feltételek nélkül...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55