szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A baloldali lengyel kormány jogtalanul szüntette meg a közmédiát

December 13-án hivatalosan megalakult a Donald Tusk által vezetett, liberális kormány. Nem húzták az időt, egy hétre rá jogszerűtlenül lecserélték a közszolgálati tv, rádió, valamint a PAP állami hírügynökség vezérigazgatóit. Helyettük új felügyelőtanácsokat alakítottak ki.

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Ekkora horderejű változtatásokhoz teljesen új törvényre lenne szükség, amihez jóval több időre lenne szükség, így más módszert választottak. A lengyel parlament alsóháza kedden éjjel megszavazott egy határozatot – tehát még csak nem is törvényt – amelyben tízpárti kormánytöbbség arra szólítja fel az állami kincstárt képviselő illetékes szerveket, hogy hozzanak „javító intézkedéseket” a köztelevízióval szemben. Azt már megszokhattuk, hogy a közmédiák valójában mindig az aktuális kormányt támogatják, azonban az ilyen drasztikus változások erősen átlépik a jogszerűség határát.

Mateusz Morawiecki korábbi lengyel kormányfő a köztelevízió védelmére szólította fel a lengyeleket. A nemrég ellenzékbe kerülő, jobbközép, Jog és Igazságosság képviselői tiltakozásul a szavazáson való részvétel helyett a a lengyel közszolgálati TV épületéhez mentek tiltakozni. A párt politikusai és szimpatizánsai azóta folyamatosan tüntetnek a TVP varsói székháza előtt. A párt képviselőinek bejegyzései alapján fegyveresek is megjelentek az épületben.

Donald Tusk baloldali kormányfő közölte, hogy a jövő évi lengyel költségvetésben nem biztosítják a köztévé finanszírozását, csak ha jelenlegi helyzet “javítása” megtörténik, ezzel kényszerítette ki a változtatásait. Stanisław Janecki lengyel publicista szerint Tuskék és a parlamenti többség olyannyira megsértették a törvényt Lengyelországban, hogy amint lemondanak a hatalomról, börtönbe kell vonulniuk; és ezt ők is tudják. Ezért fognak egyre több és egyre brutálisabb törvény- és alkotmánysértésbe bocsátkozni.

Neoliberális visszalépés Lengyelországban: Tusk családügyi minisztere istenkáromló pólóval provokál

Lengyelország elesett? – Az azonos nemű párok elismerésére kötelezné őket az Emberi Jogok Európai Bírósága

(V4Agency és Origo nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55