kedd, december 10, 2024
6 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A levegőben egy lovast pillantottak meg kivont karddal – Szent Márton megjelent Kőszeg ostromakor

Kőszegen egy olyan esemény kapcsolódik Szent Márton nevéhez – kinek ma üljük ünnepét -, amelynek szerte Európában nincs párja.

Kövesd Telegram csatornánkat

Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Az 1532-es török ostrom idején, amikor már veszni látszott a város és a vár, Szent Márton jelent meg a falakon. Lényegében az ő segítségével szabadult meg a város a töröktől.

Nem újonnan “kiderített” eseményről van szó. A legendát és annak forrásait Bariska István ismertette a Steinamangertől a “kőszegi” Szent Mártonig című  2010-ben megjelent tanulmányában.  Ő idézi  Paolo Giovio olasz történetírónak húsz évvel a csata után, 1552-ben nyomtatásban is megjelent sorait.

„A törökök azt mondták, hogy a várból épségben kirontó őrség harsogó kiáltozását hallották, s a levegőben egy lovast pillantottak meg kivont karddal, aki támadásuk közben megfenyegette őket. Kétségkívül Szent Márton alakja volt ez, aki nehéz időkben mindig megőrizte a szombathelyieket biztonságot sugárzó védő erejével: egyébként ennek a csodának a megtörténtét Nicolizza (Jurisics Miklós) igazolja, akitől ezt az esetet, felszabadulván az ostrom alól, Bécsben hosszas tudakozódás után hallottam.”

A Giovio által írtak nem merültek teljesen feledésbe.  Néhány későbbi, a város történetével foglalkozó mű is megemlékezik Márton segítségéről.

A helyszín azonosítható, az eset a Rókafog bástyánál történt.  A 1532-es Szent Márton jelenés emlékére pár évvel ezelőtt a Kőszegi Darabontok ültettek emlékfát.

A hős védők városa – 491 éve kezdődött Kőszeg ostroma

(Szent Márton Blog nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kiengedték Zimány Linda zaklatóját

Lezárták a nyomozást Zimány Linda zaklatójának ügyében, aki az...

Karácsony Gergely: „Budapest gazdasági válság mélypontján van”

Karácsony Gergely szerint Budapest legnagyobb problémája nem a politikai...

Pigmenttúltengéses “fiatalok” kényszerítettek szexuális cselekményre több kiskorút

Elítéltek két fiatalkorút, akik gyermekeket kényszerítettek fajtalanságra - hozta...

Lázár szerint nagyokat hibázott a fidesz

Lázár János az ATV-ben elismerte, hogy a fidesz belső...

Három 12-13 éves lánnyal is közösült a kóspallagi pedofil

Három 12-13 éves lányt is megrontott egy 24 éves...

Kategóriák

Eddig tartott Toroczkai László új Facebook-oldala

Mint ismeretes, a közelmúltban visszatért a Facebookra (új nevén Meta)...

Elmebaj – Születés utáni abortuszért kampányolnak a liberálisok

A „születés utáni abortusz” bevezetését kezdeményezték szélsőliberálisok, akik az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55