csütörtök, október 23, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kezdődik a palesztin népirtás, de hogyan lett a magyar hazafias oldal is cionista?!

„Emberi állatokkal harcolunk és eszerint fogunk cselekedni” – fejtette ki az izraeli védelmi miniszter, hogy dehumanizálták az ellenséget, magyarul népirtás fog következni Gázában. Elzárták a vizet, élelmiszert, áramot, mindent. Indulhat a terror, a világ pedig még szurkol is a zsidó megszálló terroristáknak.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

„Elrendeltem Gáza teljes ostromát. Nem lesz elektromosság, nem lesz élelem, üzemanyag, minden el lesz zárva” – közölte Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter.

„Emberi állatokkal harcolunk és eszerint fogunk cselekedni” – tette hozzá a miniszter.

Az izraeli külügyminiszter bejelentette, hogy repülőket szerveznek a külföldön élő izraeli tartalékos katonák hazahozatalára. Sok izraeli önként jelentkezik harcolni, emellett pedig a férfiakra és nőkre is kiterjedő kötelező katonai szolgálat van érvényben.

Az izraeli hadsereg azt közölte, szombat óta 300 ezer tartalékost hívott be,ez a valaha volt legnagyobb mértékű mobilizáció az országban.

Hogyan lett a hazafias oldal cionista?!

2005-ben még minden magyar hazafi palesztin sálban ment tüntetni az elnyomottakért, ma már a zsidó terroristák mellett tesznek hitet. Sajnos ez a jelenség világszinten és itthon is jelen van. Trump alatt tetőzött, akinek családja a zsidó lobbit csúcsra fejlesztette: a veje, Jared Kushern lobbista intézte Jeruzsálem izraeli fővárossá avanzsálását, Ivanka Trump pedig felvette a zsidó vallást. Trump rendelte el az iráni géniusz, Kaszim Szulejmáni orv meggyilkolását is. De mivel a Fidesz holdudvara sikerrel importálta be a republikánus-demokrata álellentétet és kezdte el amerikanizálni a magyar közéletet, így a bunkó Trumpot megszerették sokan. Pedig az USA minden elnöke a létrontást képviseli, és a Világizrael létrejöttét sürgeti és mozdítja elő.

Az, hogy a palesztinokat ’47-től irtják, azt mindenki elfelejtette, miután a nyugati szélsőjobb és konzervatív oldalt, majd a magyarországit (és az ukránt is) megvették a zsidók. A Fidesz is teljes sauli fordulatot hajtott végre: gyakorlatilag minden Izraellel szembeni szankciót Magyarország vétózott meg. A judeokeresztény Hitgyülis Ultrahang csatorna cionista propagandát terjeszthet úgy, hogy nemzeti radikálisok is előszeretettel nézik, hallgatják ezt a csatornát, és elfogadják véleményvezérként őket. Robert C. Castel ezekben a percekben is valahol egy kibucért harcol, amiért hősnek kiáltják ki, és már nem érzi senki az ellentmondást, hogy a Magyarok Országos Gyűlésén sztárolták még pár hete. Egyébként a barantások főszervezője, Vukics Ferenc is az Ultrahangon szakért. Megvalósult a cionista hazafias oldal immáron ide haza is.

Jellemző, hogy Magyarországon sincsen jelenleg politikus, párt, amelyik a palesztinok oldalára állna. Nemzetközi színtéren Irán, Oroszország és Kína képviselik egyedüli potens szereplőként az önálló Palesztina ügyét, de egyikük sincs abban a helyzetben, hogy a világrendre legyen komoly befolyásuk. Ilyen viszonyok között indulhat a Gázával való végső leszámolás, a palesztinok egyre nyíltabb népirtása.

Izraelt etnikai tisztogatással hozták létre – zsidó tábornok fia mondja el az igazat

Miért támogatjuk a palesztinokat, és miért nevezzük szabadságharcnak a jelenlegi felkelést is?

Alexander Dugin: eszkatologikus értelmezés nélkül a helyzet megmagyarázhatatlan

Izrael, a világ legerőszakosabb és legtörvénytelenebb állama

Legfrissebb

Bíróság előtt a pedofil migráns, aki egy ír gyermekgondozásban lévő, 10 éves kislányt erőszakolt meg

Bár a férfi kilétét nem hozták nyilvánosságra, mégis vannak...

Végre leváltották a parajdi sóbánya katasztrófáért felelős román vezetőséget

Hónapokkal a katasztrófa után került csak erre sor. Ugyanis...

Epstein egyik áldozatát egy korábbi izraeli miniszterelnök verte és erőszakolta, derült ki az emlékiratokból

Újabb részletek derülnek ki a korábban politikai befolyásolás céljából...

Újabb két túsz holttestét adta át a Hamász Izraelnek

A Gázai övezetben folyamatosan keresik az izraeli túszok holttestét,...

Elásta a kertben az anyját, hogy felvehesse utána a holokauszt-kárpótlást

Az izraeli rendőrség őrizetbe vette azt a nőt, aki...

Kategóriák

Epstein egyik áldozatát egy korábbi izraeli miniszterelnök verte és erőszakolta, derült ki az emlékiratokból

Újabb részletek derülnek ki a korábban politikai befolyásolás céljából...

Újabb két túsz holttestét adta át a Hamász Izraelnek

A Gázai övezetben folyamatosan keresik az izraeli túszok holttestét,...

Elásta a kertben az anyját, hogy felvehesse utána a holokauszt-kárpótlást

Az izraeli rendőrség őrizetbe vette azt a nőt, aki...

Az európaiak eltussolják az ukrán szabotázsakciókat?!

Szergej Lavrov (orosz külügyminiszter) és Marco Rubió (amerikai külügyminiszter)...

Kaliforniában kötelező feltüntetni a diákigazolványokon a transzaktivisták “forróvonalát”

Kalifornia állam kormányzója szerint ugyanolyan fontos az öngyilkos segélyvonal...

Elhalasztódik a budapesti békecsúcs

Trump kijelentettem, hogy nincs értelme összeülniük Budapesten Putyinnal, mert...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55