Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Venezuela egyik ellenzéki politikusa nyolc hónap után szabadult, de még aznap elhurcolták

Venezuela egyik ellenzéki politikusa nyolc hónapot töltött őrizetben, majd szabadon engedték. A friss levegőt azonban nem sokáig élvezhette, ugyanis még aznap fegyveresek hurcolták el ismeretlen helyre.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Juan Pablo Guanipa volt tartományi kormányzót erőszakkal hurcolták el egy caracasi lakónegyedből – közölte a Venezuela ellenzéki vezetője, María Corina Machado.

Juan Pablo Guanipát tavaly májusban vették őrizetbe, a belügyminiszter, Diosdado Cabello akkor azzal vádolta meg, hogy részt vett egy állítólagos „terrorista csoportban”, amely a parlamenti választások bojkottját tervezte. A férfi több mint nyolc hónapot töltött őrizetben, néhány órával a szabadulása után újságíróknak még úgy nyilatkozott:

„Meggyőződésem, hogy az országunk teljesen megváltozott. Meggyőződésem, hogy most mindannyiunkon múlik, hogy egy szabad és demokratikus országot építsünk.”

Utólag túlzottnak tűnik az optimizmusa, Machado szerint a volt kormányzót éjfél körül vitték el Caracas egyik lakóövezetéből. „Civil ruhás, nehézfegyverzettel felszerelt férfiak érkeztek négy járművel, és erőszakkal elhurcolták” – írta az X-en.

A venezuelai székhelyű, fogvatartottak jogait védő Foro Penal szervezetnek nincs információja arról, hogy ki vitte el a férfit. A Foro Penalszerinte egyébként vasárnap legalább 30 embert engedett ki a börtönből Delcy Rodríguez ideiglenes elnök kormánya. A rezsim egyre nagyobb nyomás alatt áll, hogy elengedje azt a több száz embert, akiket hónapokkal vagy évekkel korábban politikai tevékenységükhöz köthetően tartóztattak le.

Guanipán kívül Machado politikai szervezete szerint több tagjuk is a szabadon engedettek között volt, köztük María Oropeza, aki élő közvetítésben mutatta meg, ahogy a katonai hírszerzés emberei egy feszítővassal betörnek az otthonába és letartóztatják. Machado ügyvédjét, Perkins Rochát szintén kiengedték.

Hogy Venezuela és az USA kapcsán mit lehet kiolvasni a politikai lépésekből, a Válaszcsapásban megtudhatjuk.

 

Ha továbbra sem akar Venezuela együttműködni Amerikával, akkor kényszerítik rá

Venezuela, Grönland, Irán – Válaszcsapás: Trump a judeokrata világrendért harcol

Nem a drog, hanem Irán, a Hezbollah és Oroszország miatt kell Venezuela az USA-nak

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.