szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Erkel Ferenc terem elé kapott szobrot fideszes jelenléttel Kis Grofó apja

Cigányország: a tehetségtelen, mulatós dajdajozás képviselőinek szobor jár, aminek avatására Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója is elmegy. A szobrot, Erkel Ferencet meggyalázva, az ő nevét viselő teremhez állították fel.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Csütörtökön ünnepelné az 52. születésnapját Nagy Grófo, azaz idősebb Kozák László. A dajdozó 2020 decemberében, koronavírus-fertőzés következtében hunyt el, de szerettei nem feledték az emlékét; Szolnokon szobrot avattak a tiszteletére. A jeles eseményen megjelent többek között Kubatov Gábor, Nótár Mary és Mága Zoltán, valamint Szalai Ferenc polgármester is – adta hírül a csodálatos eseményt a Blikk.

Miután Nagy Grófo két legidősebb fiúunokája, Milán és Kis Grófo fia, “Cino Grófo” énekeltek (Kis Grófó után majd nekik kell szobrot állítani az akkor talán már teljesen cigány országban), Szalai Ferenc polgármester tartott beszédet, majd Lakatos Mónika Kossuth-díjas énekesnő kápráztatta el az egybegyűlteket. Jelen volt Sztojka Attila “roma kapcsolatokért” felelős kormánybiztos is, aki a beszédében a “cigányság élő kultúrájára” hívta fel a figyelmet, majd Mága Zoltán következett, aki a zenekarral együtt zenélt.

Képgaléria a fideszesek legújabb kulturális eseményéről:

(Kuruc.info)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55