szerda, december 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Az igazságért, még akkor is ki kell állni, ha az életünkbe kerül is!”

Szőcs Zoltán és Beke István hónapok óta van előzetes letartóztatás alatt Bukarestben. A HVIM erdélyi vezetője és kézdivásárhelyi elnöke ellen koncepciós eljárás folyik, amely során őket terrorista merénylet előkészületével gyanúsítják. A házkutatások során Wass Albert könyveit, csillagszórókat és magyar zászlókat foglaltak le. Komolyan vehető bizonyítékokat eddig nem tudtak ellenük felmutatni. Szőcs Zoltán, aki legutóbb az előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról szóló tárgyalása előtt mosolyogva csókolta szájon a kedvesét a bíróság folyosóján, most az előzetesből üzent. Alább közöljük. 

“Féltek? Hát mitől féltek? Az igazságtól? A félelem az ember legnagyobb ellensége. Fel kell ébredni és kezünkbe kell vegyük a sorsunkat, mert aki nem képes kiállni családjáért, nemzetéért, embertársáért, az igazságért, az nem érdemel országot sem. Az igazságért még akkor is ki kell állni, ha az életünkbe kerül is! Ideje a félelmet legyőzni és összefogni, úgy mint még soha. A nyomasztó jelenben is tántoríthatatlan bizalommal dolgozzunk és mindent tegyünk meg a jövőnkért, családunkért, nemzetünkért, hogy ne csak múltunk legyen, hanem jövőnk is! A jövendőt, azt meg kell szolgálni, nem terem magától, mint mezőn a virág. A nemzet sorsát nem érzések döntik el, hanem cselekedetek! Én itt megerősödtem és eljött az idő, hogy újra nemzetté érjen a nép. Fel a győzelemre székely-magyar testvéreim!”

(Alfahír – Székelyföld nem Románia – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Így segít a Kutyapárt: Felújítást ígértek, trehány munka és kampányfogás lett belőle

Az MKKP gyakran próbálkozik azzal népszerűséget szerezni, hogy jótékonysági...

Vonaton akarta egy nő arcába tolni a nemiszervét egy szatír cigány

Egy Budapestről Lajosmizsére tartó vonaton támadt egy fiatal nőre...

Toroczkai: Őrültség megszakítani a gazdasági kapcsolatokat a BRICS-országokkal

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az Ultrahang Plusz...

“Elég a bevándorlásból! Elég a globalista elitből!” – üzeni a HVIM és a szövetséges ISL szervezetek

Elég a bevándorlásból! Elég a globalista elitből! – üzeni...

Kategóriák

Így segít a Kutyapárt: Felújítást ígértek, trehány munka és kampányfogás lett belőle

Az MKKP gyakran próbálkozik azzal népszerűséget szerezni, hogy jótékonysági...

Vonaton akarta egy nő arcába tolni a nemiszervét egy szatír cigány

Egy Budapestről Lajosmizsére tartó vonaton támadt egy fiatal nőre...

Toroczkai: Őrültség megszakítani a gazdasági kapcsolatokat a BRICS-országokkal

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az Ultrahang Plusz...

Tovább fokozódhat az AUR magyarellenessége

Olyan emberek kerültek be az AUR vezetésébe, akik nemcsak...

A zsidó érdekérvényesítő Tett és Védelem tartott eligazítást a Patrióták EP-frakciónak

Nem nagy újdonság, hogy Orbán Viktorék EP-frakciója, a Patrióták...

Volt, nincs – 20 ezer darab lőszert loptak el a Bundeswehrtől

Újabb tragikomikus esemény Nyugatról. Csak úgy sikerült ellopniuk ismeretlen...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55