Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Sínai-hegy

Luxus üdülőkomplexum épül a Sínai-hegyre

Az Egyiptomban található Sínai-hegy, ahol Mózes átvette a tízparancsolatot, a keresztények mellett a muszlimok és a zsidók számára is kiemelten fontos helyszín. Ennek ellenére most egy turisztikai óriásprojekt áldozata lehet a szent hely.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A helyiek által Dzsabal Musza néven ismert hegy állítólag azonos azzal a Sínai-heggyel, ahol Mózes megkapta a Tízparancsolatot, és a hagyomány szerint Isten is itt szólt hozzá az égő csipkebokorból, mikor elküldte, hogy az egyiptomi rabszolgaságból szabadítsa ki a zsidó népet.

Sokan aggódnak azonban azzal kapcsolatban, hogyan is alakult majd át ez a régóta elszigetelt, sivatagi helyszín, mely egyben az UNESCO világörökség részét is képezi.

A hely egy hagyományos beduin közösség, a mintegy 4000 főt számláló dzsebeleja törzs otthona is. Otthonaikat és turisztikai ökokempingjeiket már lebontották, csekély vagy semmilyen kártérítés nélkül. Még a helyi temetőben lévő sírokból is ki kellett venniük a holttesteket, hogy helyet csináljanak egy új parkolónak.

A projektet sürgősen szükséges, a turizmust fellendítő fenntartható fejlesztésként mutatták be.

Eddig Görögország az a külföldi hatalom, amely a helyi Szent Katalin kolostorhoz fűződő kapcsolata miatt a leghangosabban tiltakozott az egyiptomi tervek ellen.

Egyiptom 2021-ben indította el az állam által támogatott Nagy Átalakulási Projektet. A terv magában foglalja szállodák, ökolodzsok és egy nagy látogatóközpont megnyitását, valamint a közeli kis repülőtér és a Mózes-hegyre vezető felvonó bővítését.

A kormány a fejlesztést úgy hirdeti, mint

„Egyiptom ajándékát az egész világnak és minden vallásnak”.

„A projekt minden turisztikai és rekreációs szolgáltatást biztosít a látogatók számára, elősegíti város és környéke fejlődését, miközben megőrzi az érintetlen természet környezeti, vizuális és örökségi jellegét, valamint szállást biztosít azoknak, akik Szent Katalin projektjein dolgoznak” – mondta tavaly Sherif el-Sherbiny lakásügyi miniszter.

Bár a munkálatok – legalábbis ideiglenesen – finanszírozási problémák miatt megakadtak, az el-Raha-síkság – amelyről kilátás nyílik a Szent Katalin-kolostorra – már átalakult. Az új utak építése folytatódik.

Itt várták Mózest követői, az izraeliták, amíg ő a Sínai-hegyen tartózkodott. A kritikusok szerint a terület különleges természeti adottságai megsemmisülnek.

2023-ban az UNESCO hangsúlyozta aggodalmát, és felszólította Egyiptomot, hogy állítsa le a fejlesztéseket, vizsgálja meg azok hatását, és készítsen természetvédelmi tervet. Erre azóta sem került sor.


https://szentkoronaradio.com/blog/2023/10/30/a-sinai-felsziget-sivatagjaba-deportalnak-a-zsidok-a-palesztinokat

(Hetek nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.