vasárnap, október 26, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Macron – Európának csökkentenie kell az Egyesült Államoktól való függőségét

Európának el kell kerülnie, hogy belerángassák a Kína és az Egyesült Államok közötti, Tajvan körüli konfliktusba –mondta Emmanuel Macron francia elnök, melyet háromnapos kínai állami látogatásáról hazatérve adott.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Emmanuel Macron francia elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a napokban Kínában járt, ahol Hszi Csin-ping elnökkel tárgyaltak. Szerintük Kínának nagy szerepe van az ukrajnai béke megteremtésében, ezért a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásaikat azzal a kéréssel zárták csütörtökön, hogy Peking segítsen helyreállítani a békét Ukrajnában.

Politicónak, valamint két francia újságírónak a hazafelé tartó úton Emmanuel Macron a kedvenc elméletét hangsúlyozta a stratégiai autonómiáról, melynek lényege, hogy Európa – Franciaországgal az élen – egy harmadik szuperhatalommá válik. Mint mondta, nagy a kockázata annak, hogy Európa „olyan válságba keveredik, amely nem a miénk, és amely megakadályozza, hogy kiépítse stratégiai autonómiáját”.

Hszi Csin-ping és a Kínai Kommunista Párt lelkesen támogatta Macron stratégiai autonómiáról szóló koncepcióját. A pekingi pártvezetők ugyanakkor meg vannak győződve arról, hogy a Nyugat hanyatlóban van, Kína pedig felemelkedőben, és hogy a transzatlanti kapcsolatok gyengülése segít felgyorsítani ezt a tendenciát.
A paradoxon az lenne, hogy a pániktól elborulva azt hisszük, hogy mi csak Amerika követői vagyunk. Az európaiaknak arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy érdekünkben áll-e felgyorsítani egy tajvani válságot. Nem. A legrosszabb az lenne, ha azt gondolnánk, hogy nekünk, európaiaknak követőkké kell válnunk ebben a témában
– mondta az interjúban Macron, aki már hónapokkal ezelőtt is figyelmeztetett arra, hogy Európának nem szabad függő viszonyba kerülnie az Egyesült Államokkal szemben.

A francia vezetőt rocksztárként fogadták Kínában

Amíg Párizs utcáin tüntetnek a francia elnök ellen, addig Kínában diákok tömegei rajongják őt körbe. Macron egy dél-kínai csúcsegyetem kampuszán tett látogatást, amit óriási taps és sikoltozó rajongók kísértek.

Amikor a hivatalos autókonvoj megérkezett a Szun Jat-szen Egyetem területére, egy hatalmas, diákokból álló tömeg éljenezve fogadta a francia elnököt. Többen azt kiabálták neki, hogy „Szeretlek, Macron!” – számolt be a Politico egy másik cikkében.

Háromnapos hadgyakorlat

Néhány órával az után, hogy Macron gépe Párizs felé vette az irányt, a kínai hadsereg háromnapos hadgyakorlatba kezdett Tajvan szigete körül, amelyet Kína saját területének tekint, de az Egyesült Államok ígéretet tett arra, hogy felfegyverzi és megvédi. A hadgyakorlat az után kezdődött, hogy a tajvani elnök, Caj Jing-ven találkozott az amerikai képviselőház elnökével, Kevin McCarthyval az Egyesült Államokban.

Kína a 23 millió lakosú Tajvant az egyik tartományának tekinti, amelyet az 1949-es kínai polgárháború vége óta nem sikerült újraegyesíteni területének többi részével. Az Egyesült Államok 1979-ben elismerte a Kínai Népköztársaságot, és ezáltal elvileg nem lehet hivatalos kapcsolata a Kínai Köztársasággal (Tajvannal).

Versenyfutás Tajvanért – A távol-keleti konfliktus lehetséges vetületei

Az már nem tetszik az USA-nak ha őket korlátozzák szankciókkal

(Index.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A Vörös Hadsereg katonáit éltette Csintalan Sándor

Október 23-a után egy nappal, Csintalan Sándor kifejtette, hogy...

Háromszorosára növekedett a veleszületett szifilisz eseteinek száma Magyarországon

Magyar STI Társaság friss adataiból kiderült, hogy egy év...

Migrációellenes tüntetést lehetetlenített el a szerb kormány – Letartóztatták a szervezőt

Nemrégiben letartóztatták, Damnjan Kneževićet, a Народна Патрола (Népi Őrjárat)...

Az ügyészség súlyosításért fellebezett Posta Imréék ügyében

Posta Imréék ügy továbbra is tart, mint kiderült, az...

Egy független bizottság fogja irányítani Palesztinát, hogy helyreálljon a rend

A Hamász és a ciszjordániai Fatah megegyeztek a független...

Kategóriák

A Vörös Hadsereg katonáit éltette Csintalan Sándor

Október 23-a után egy nappal, Csintalan Sándor kifejtette, hogy...

Háromszorosára növekedett a veleszületett szifilisz eseteinek száma Magyarországon

Magyar STI Társaság friss adataiból kiderült, hogy egy év...

Migrációellenes tüntetést lehetetlenített el a szerb kormány – Letartóztatták a szervezőt

Nemrégiben letartóztatták, Damnjan Kneževićet, a Народна Патрола (Népi Őrjárat)...

Az ügyészség súlyosításért fellebezett Posta Imréék ügyében

Posta Imréék ügy továbbra is tart, mint kiderült, az...

Egy független bizottság fogja irányítani Palesztinát, hogy helyreálljon a rend

A Hamász és a ciszjordániai Fatah megegyeztek a független...

Megszavazta a horvát parlament a sorkatonaság visszaállítását

A horvát parlament pénteken elfogadta a védelmi törvény módosításait,...

Gyanúsítottként hallgatják ki a Pécs Pride főszervezőjét

Gyanúsítotti kihallgatásra idézte be a Pécsi Rendőrkapitányság Buzás-Hábel Gézát,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55