Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Toroczkai László előadása Szegeden

A Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szegedi tagszervezete a 2017-es évet egy belső előadássorozattal indította.

 

Az egységes szegedi nemzeti ellenállás kialakításában nagy szerepe van az önképzésnek, az eredményes megbeszéléseknek és a közös programoknak a szervezetek között. Erre építkezve zajlott le az első zárt körű előadás, melynek előadója nem más volt, mint a HVIM alapítója, Ásotthalom polgármestere és a Jobbik alelnöke, Toroczkai László.

1485451766296

Az irányított beszélgetés vezérfonalát természetesen az Európa mesterséges elárasztásával zajló migrációs válság és annak következményei szolgáltatták. Toroczkai László tapasztalatai segítségével sikerült egy egységes irányvonalat is meghatározni a tevékeny hazafias elkötelezettségű fiatalok között. Szó volt a modern kori szellemi hadviselés formáiról, és a nyugat-európai önfeladási modell ellenpólusának kialakításáról, a magyar hazafiak felelősségéről.

A 21. század végvári vitézeként is emlegetett Toroczkai lendületet adott a szegedi nacionalistáknak, hogy igenis készen kell állniuk a világ megváltoztatására a behódolás helyett!

Az előadás sikere is arra sarkallja a helyi vármegyéseket, hogy a zárt körű szellemi foglalkozásaik folytatódjanak.

(Szegedi HVIM – Mi Magunk – SZKR)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.