hétfő, augusztus 18, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kiképzés és túraszervezés szerepelt a Farkasok márciusi naptárában

A Farkasok márciusban sem tétlenkedett. Képzési hétvégén vettek részt a Bakonyban, illetve ellenőrző pontot biztosítottak a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúrán

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A farkasfalka.com-on megjelent beszámolójuk alapján a képzési hétvége az edzés jegyében telt, továbbá olyanokra is volt idő, mint a hegyvidéki harcászat gyakorlása szimulációs keretek között, valamint nagy hangsúlyt fektettek a tereptanra és a tájékozódásra a hétvégén.

A HVIM és a Farkasok közös szervezésében létrejött 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra biztosítása már lazább keretek között telt. Beindult a “gasztrokonyha Farkas módra” így különleges hamburgerrel és kávéval várták a megfáradt túrázókat. Természetesen a túra jellegéből adódóan a hagyaték őrzésére is kellő figyelmet fordítottak. Számukra az ismeretlen magyar katona sírja volt kijelölve ellenőrzési  pontként, amit kitisztítottak és egy komplett pihenőhelyet alakítottak ki fából készült padok telepítésével.

(Szent Korona Rádió)

Egy vármegyés lány: Hazánkat védő hősök előtt tisztelegtünk az ország legszebb túráján

„Törj ki a modern világból!” – A Farkasok idén is teljesítették a Kitörés 60 túrát (videó)

Legfrissebb

A migránsok miatt megnövekedett a savas támadások száma az Egyesült Királyságban

Több brit lap is beszámolt róla, hogy Nagy-Britannia szerte...

Nem úgy alakult a Trump-Putyin találkozó Alaszkában, mint tervezték

Donald Trump magabiztosan, gyors eredményben bízva érkezett az alaszkai...

A korábbi izraeli hírszerzőfőnök szerint nem baj, ha palesztin gyerekek halnak meg

Az izraeli hadsereg Hírszerzési Osztályának volt főnöke, Aharon Halivá...

Erdély is a kiszáradás felé halad – Segélykiáltás Sepsiszentgyörgy térségéből

A csapadékhiány súlyos problémákhoz vezet, hazánk még mindig küzd...

Kategóriák

A transzhumanizmus már a várandósság szentségét is elvenné az embertől

Természetellenes, etikailag és erkölcsileg is gyalázatra méltó, amit a...

Egymillió zsidót fognak Ciszjordániába telepíteni

Tovább építenék Nagy-Izraelt... Lassan beteljesülhetnek a cionisták tervei?  Kövesd Telegram...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55