szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egy vármegyés lány: Hazánkat védő hősök előtt tisztelegtünk az ország legszebb túráján

Múlt hét szombaton a Szamár-hegyet védő magyar katonákból álló alakulat előtt tisztelegve került megrendezésre a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra immáron második alkalommal, amely az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúrához hasonlóan, a bajtársi szervezetekkel összefogva jött létre.

Hírek a HVIM-ről egy helyen!

A túra útvonalának különböző pontjain más-más hazafias szervezetek várták élelemmel és meleg teával az indulókat, akik számára alkalom adódott találkozni és beszélgetni a jelen lévő nemzeti oldali aktivistákkal is. A 45 km-es táv mellett lehetőség volt egy vezetett, 8 kilométeres, család-barát táv teljesítésére is, amely idén is nagy népszerűségnek örvendett a túrázók körében. Akiket nem ijesztett el a reggeli eső, kiváló túraidőben járhatták be a Pilis és a Visegrádi-hegység leggyönyörűbb részeit, az utóbbi legmagasabb pontjáról pedig tökéletes kilátás nyílt számukra a Dunakanyarra vagy épp hazánk egykori vallási központjára, Esztergomra. A kora reggeli óráktól egészen késő estig hagyták maguk mögött a mérföldeket a túrázók, akik így legalább minimálisan átérezhették azoknak a hősöknek a nemes tettét és bátor áldozathozatalát, akik képesek voltak a saját életük elé helyezni nemzetük sorsát. Az ilyen túrák alkalmával a cél felé haladva ahogyan egyre jobban fáradunk el, egyre jobban tudjuk beleképzelni magunkat azoknak a katonáknak a helyébe, akik egykoron ugyanitt haladtak sorsuk beteljesítése felé. A túráról Egy vármegyés lány vlog is készült, Dorka ugyanis Mozgalmunk vezetőjével, Barcsa-Turner Gáborral és a túra főszervezőjével, Nagy Norberttel járta végig az egyes ellenőrző pontokat, így a videóból megtudhatjátok milyen hangulatban telik egy vármegyések által szervezett túra.

(Szent Korona Rádió) 

Ahogyan a meggyilkolt magzatok vére, úgy hullottak a rózsák a Margit-hídról – Az abortuszok áldozataira emlékeztek a HVIM-mel (Videóval frissítve)

Menekülés a valóságból – Egy vármegyés lány gondolatai a kábítószerfogyasztásról

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55